Jourová nem ijedt meg a magyar kormánytól

Nem bánta meg Vera Jourová az Európai Bizottság alelnöke azt a kijelentését, amelyben beteg demokráciának nevezte Orbán Viktor rendszerét. A Euronewsnak adott interjújában megerősítette: súlyos aggályaik vannak a magyarországi állapotokat illetően. Az uniós pénzek jogállamisági kritériumhoz kötésével kapcsolatban úgy vélte, nem ez az egyetlen módszer az uniós értékek védelmére, de ez súlyos figyelmeztetés lehet a jogállamiságot folyamatosan megsértő tagállamok számára.
Szabó Zsuzsanna, 2020. október 2. péntek, 10:19
Fotó: AFP - Fotó: Olivier Hoslet/Pool/AFP

Úgy látszik a magyar kormány hadjárata nem törte meg Vera Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét, akit amiatt vegzálnak már napok óta magyar kormányzati tisztségviselők, mert beteg demokráciának nevezte Orbán Viktor rendszerét.

Mint emlékezetes, a kijelentés után, de még az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének bemutatása előtt - amelyet szintén a cseh bizottsági alelnök tett meg - Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt Ursula von der Leyennek, a testület elnökének Jourová lemondatását követelve.

A Euronews interjút készített a cseh biztossal, az uniós értékekért és átláthatóságért felelős alelnökkel, aki elmondta: nem bánta meg, hogy a múlt héten beteg demokráciának nevezte Orbán Viktor rendszerét.

Talán több százszor is elmondtam már, hogy súlyos aggályaink vannak a magyarországi állapotokat illetően

- fogalmazott Jourová, aki megjegyezte: talán félre is értették a szavait, mert a fő üzenete abban az interjúban az volt, hogy a polgároké, a magyar embereké kell, hogy legyen az utolsó szó. Mint mondta, tiszteletben tartja a magyarokat és a választásukat és azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megnyerte a választásokat. Ugyanakkor hangsúlyozta: csak annyit mondott, hogy az összes tagállamban, így Magyarországon is meg kell vizsgálni azt, hogy meglegyenek a szabad és tisztességes választás feltételei.

Ehhez pedig több feltételnek kellene teljesülni, például egyenlő feltételekre és átláthatóságra van szükség a kampányban, a kampány finanszírozásában, szólásszabadságra és jól működő médiára van szükség, és jól kell működnie az igazságügyi felügyeletnek is, hiszen előfordulhat bármelyik országban az, hogy megkérdőjelezik a választási eredményt. "Ha ezek a feltételek megvannak, szabad és tisztességes választásról beszélünk" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben hogyan dolgozik majd együtt a magyar kormánnyal, ha megszakítja a vele a kapcsolatot azt válaszolta:

Készen állok a párbeszédre az összes tagállammal és más partnerekkel is.

Az uniós bizottsági alelnök elmondta: nem az uniós pénzek megvonása az egyetlen módszer az uniós értékek védelmének betartatására, ugyanakkor úgy véli, ez nagyon súlyos figyelmeztetés lehet azon tagállamok számára, amelyek folytatják a jogállamiság megsértését. Jourová arra hívta fel a figyelmet, hogy a pénzek feltételekhez kötése azt jelenti, hogy a nettó befizető tagállamok polgárai több biztosítékokat akarnak.

Az uniós biztos ezzel kapcsolatban azt is  megjegyete:

egyszerűen be kell vallanunk magunknak, hogy naivak voltunk. ... Azt hittük, az alapvető jogokat mindig mindenhol tiszteletben tartják majd, hogy a kisebbségeket mindenhol védeni fogják. Világos, hogy növelni kell a nyomást ezeken a tagállamokon azért, hogy tudatában legyenek a klub szabályainak.

A költségvetési feltételrendszerrel kapcsolatban pedig megjegyezte: a tárgyalások folynak és nem szeretné feladni ezt a célt, ahogy megkérdőjelezni sem szeretné ennek a javaslatnak a fontosságát.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix10, 2020.10.02 22:13

@matura:
"Gyurcsány hozzászólása csak arról szolt...."

G. gyurcsán hozzászólása arról szolt, hogy rühelli a kinti magyarokat és mindenképpen meg akarta akadályozni, hogy a nemzet részei lehessenek.
Ez a mocskos féreg képes volt 23 millió román Magyarországra özönlésével riogatni a nép elmebeteg (libsibolsi) részét, saját érdekei miatt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix10, 2020.10.02 22:10

@Manoka14:
"Vajon rokonok vagyunk,hogy tudod,hogy mi vagyok????? "

Ezek szerint ráhibáztam? Te tényleg more vagy?
Nem tudtam, de rendes tőled, hogy bevallod!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix10, 2020.10.02 22:08

@OV:
"Orbán parlamentben elmondott érvelése: a VÁLLALTAN és ezen van a hangsúly, hogy a HATALOM FELVÁLLALJA, hogy az uniós közbeszerzéseket DIREKTBE túlárazzák"

Dobd a linket vartyogi mester!
:D

Egyébként meg azt látom, hogy az eddigieknél is súlyosabb szómenésed van...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

OV, 2020.10.02 21:18

Jól leképezi ezen il-liberális hatalomgyakorlást Orbán parlamentben elmondott érvelése: a VÁLLALTAN és ezen van a hangsúly, hogy a HATALOM FELVÁLLALJA, hogy az uniós közbeszerzéseket DIREKTBE túlárazzák, és DIREKTBE bizonyos oligarcha körök kapják meg:
Orbán egyszerűen válaszában NEM KÉRTE KI EZT MAGÁNAK(=kvázi azt, hogy Ő lop), hanem Il-liberalizmusának MEGERŐSÍTÉSEKÉNT azt mondta: hogy ez azért van, mert egyfajta ÚJ BURZSOÁZIÁT AKAR KIÉPÍTENI (=mely a 19. század és 20. század elejére hajaz)
Na most: ha egy miniszterelnök, aki arra esküdött fel, hogy a törvényeket(és keresztényként a Mózesi törvényeket is) betartatja, ilyet mond, hogy DIREKTBE AZÉRT LOPUNK, MERT A CÉL EZZEL A LOPÁSSAL A NEMZETI ÚJ BURZSOÁZIA megteremtése...akkor FILOZÓFIAI ALAPON IS LÁTHATÓ, hogy a jelenlegi hatalom számára JOGÁLLAMISÁG és a hatalom féken tartását deklaráló letéteményesi formák: összességében a fékek-és ellensúlyok ellenőrző szerepe nem jelent semmit.
Tehát hazánk NEM JOGÁLLAM! :)
Ez a legnagyobb probléma kedves Ballada: hisz Ön is tudja: hogy a jobboldal vállaltan a 20. század első felének dzsentri, nemzeti burzsoáziájával vállal (sors) közösséget, és egyfajta sajátságos vetületét hozza vissza ennek a kornak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

OV, 2020.10.02 21:06

5. Minden Fideszes szavazó (=így Ön is) jól TUDJA(mert tudja), hogy Orbán számára a parlamentarizmus, mint a modern kori demokrácia Bibói értelmezésű hatalomgyakorlásának eszköze-és formája NEM JELENT SEMMIT, illetve Orbán fiatalkori harcostársa is, Kövér László interjújában megerősítette, hogy számára-és a Fidesz, mint uralkodó (állam) pért részére a fékek-és ellensúlyok rendszere: Kövér szóhasználatával élve: "hülyeség"
6. A fentiek miatt FILOZÓFIAI KÖVETKEZTETÉS LEVONÁS után EGYÉETELMŰ? hogy ezt a fajta il-liberális, Puha dikatúra berendezkedést a modern kori demokráciák felosztása alapján NEM TEKINTHETŐ JOGÁLLAMNAK
7. Következésképpen: amikor a még szabad választásokon egy Fidesz szavazó Orbánra szavazott: ELFOGADTA AZ IL-LIBERÁLIS BERENDEZKEDÉST, DE EZZEL ELFOGADTA, HOGY AZ NEM JOGÁLLAM...legalább is a Bibói értelmezésű felfogás szerint: ezért MONDJÁK A POLITIKATUDOMÁNYBAN, hogy az Il-liberalizmus egy olyan fajta demokrácia, ami FELÜLRŐL IRÁNYÍTOTT, és KONTROLLÁLT, és nem képviselői, de leginkább NEM alulról szerveződő CIVIL érdekérvényesítésű demokrácia!
8. A fentiek miatt FILOZÓFIAILAG édes mindegy, hogy "mariska nénia hetedikről", vagy egy Uniós biztos mondja ki azon TÉNYT, hogy hazánk NEM A 21. SZÁZADI ÉRTELMEZÉSŰ DEMOKRÁCIA, és JOGÁLLAM, hanem egy vezérelvű, egyszemélyi hatalomkoncentrációjú irányított demokrácia!
Érdemes lenne Bibót olvasni: hogy lássa ezen összefüggéseket!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html