Jóváhagytak 20 milliárdot vasúti fejlesztésekre

A kormány a vasúthálózat fejlesztésére 2019-re legfeljebb 16,611 milliárd forint, 2020-ra pedig legfeljebb 3,442 milliárd forint kötelezettségvállalást hagyott jóvá az adott évi központi költségvetésben - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
Szász Péter, 2018. március 27. kedd, 21:03

A kötelezettségvállalás Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szeged és Szabadka elővárosi közlekedése fejlesztésének támogatásáról szóló, valamint a Budapest-Kolozsvár nagysebességű vasútvonal részletes megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséről szóló kormányhatározaton alapul - írja az MTI.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly júliusban arról számolt be, több nagy vasúti beruházást is jóváhagyott a kormány. Döntöttek Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szeged és Szabadka vasúti összeköttetésének fejlesztéséről. Ennek részeként a tervek szerint gyorsvasúttal kötik össze Szegedet és Szabadkát, korszerűsítik a Békéscsaba és Szeged közötti vasúti pályát, Szeged és Hódmezővásárhely között pedig villamosvasutat építenek.

A miniszter idén januárban jelentette be, hogy a kormány jóváhagyta a 450 kilométeres Budapest-Kolozsvár gyorsvasút létrehozásának tervtanulmányait.

A kép forrása: Szabó Dániel/Napi.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK