A képviselők 252 igen szavazattal, 84 nem ellenében hagyták jóvá a büdzsét. Támogató voksot csak a kormánypárti honatyák adtak le és két független képviselő, Pősze Lajos és Balogh József.

A parlament a nyugdíjbiztosítási és az egészségbiztosítási alap egyenlegét is nulla szaldóval tervezte. A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételi és kiadási főösszegét így egyaránt 2 964 milliárd 608 millió forintban állapította meg, míg az Egészségbiztosítási Alap esetében ugyanezen főösszegek 1 884 milliárd 177,5 millió forintot tesznek ki.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a törvényjavaslat parlamentnek történő beterjesztésekor arról szólt, hogy a kormány a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot 2 százalék körüli növekedéssel, 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal, és 2,4 százalékos inflációval számolva állította össze. A kabinet a háztartások fogyasztásának 1,9 százalékos bővülésével és 2 százalékos reálkereset-emelkedéssel számolt a 2014-es költségvetés tervezésekor.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a zárószavazás előtt elmondott felszólalásában az idei gazdasági fordulatra hivatkozva reálisnak nevezte a kormány növekedési prognózisát, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős kockázatok rejlenek a hiánycél tartásában. Kiemelte: a jövő évi költségvetéssel összességében javulhat a gazdasági környezet, valamint az ország megítélése, ami javíthatja a befektetési hajlandóságot.

Az Országgyűlés november 26-án fogadta el a költségvetés főösszegeit, a képviselők azóta csak a fejezeteken belüli átcsoportosításokról dönthettek. A parlament ezek egyikeként huszonhat stadion fejlesztésére különített el, összesen 12 milliárd forintot a Nemzeti Stadionfejlesztési Program részeként.

Ezt követően Veres János szocialista országgyűlési képviselő kért szót ügyrendben. A volt pénzügyminiszter hétfőn is elmondott aggályait ismételte meg, miszerint a végkielégítéseket terhelő különadó mértékének csökkentése a jövő évi költségvetés elfogadása után változtathat a büdzsé bevételi előirányzatain. Szerinte törvénytelen állapotot idéz elő az, hogy úgy fogadják el a költségvetést, hogy ezt nem veszik figyelembe. Kovács válaszában hangsúlyozta, a KT megvizsgálta az ellenzéki politikus észrevételét és úgy látja, a szóban forgó összeg érdemben nem érinti a költségvetést.

Jövőre a nyugdíjemelés meghatározásánál 2,4 százalékos fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni. A költségvetési törvény alapján a kormány 2014-ben együttesen 100 milliárd forint értékben vállalhat új egyedi állami kezességet és állami garanciát. A számvevőszéki és költségvetési bizottság javaslatára hétfőn úgy módosították a költségvetési javaslatot, hogy abban átvezessék az önkormányzatoktól történő adósságátvállalás hatásait. A jövő évi büdzsébe 269,4 milliárd forint pénzügyi tranzakciós illetéket terveztek be, távközlési adóként 57 milliárd forinttal számoltak.