Rétvári Bence szerint stabil a fesztiválok állami támogatása, az erre a célra fordítható összeg a 2017-es költségvetésben rendelkezésre áll. Jövőre az ideihez képest megduplázza, vagyis 500 millió forintra emeli a kabinet a vidéki fesztiválok támogatási összegét, amit például a szervezésre, a promócióra vagy a technikai fejlesztésekre használhatnak fel a rendezvények szervezői - mondta a politikus.

A különböző jogcímeken adható támogatásokkal az a célja a kormánynak, hogy megerősítse a vidéki fesztiválokat, sokszínűvé tegye őket, valamint a minőségi kultúra közvetítésére ösztönözze a szervezőket.

Fontos, hogy ne kizárólag Budapest központú legyen a magyar fesztiválélet, vidéken is legyen minél több színházi, kézműves vagy népművészeti rendezvény. Az államtitkár a Nyíregyházán jelenleg tartó Vidor Fesztivál kapcsán megjegyezte, a kormányzat által biztosított összeg a vidéki fesztiválok megszervezése mellett a nagyobb, több éven át tartó fesztiválok támogatására egyaránt vonatkozik.