Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A mostani döntés nem meglepő, a jegybank vezetése ugyanis a júliusi kamatdöntés után jelezte, véget ért a kamatcsökkentési ciklus és az alapkamat marad az 1,35 százalékos szinten - mondta a döntés után Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. A szakértő szerint a mostani laza monetáris politikai környezetben a jövő év utolsó negyedéve előtt nem valószínű, hogy emelné az alapkamatot a jegybank, ez kitolódhat egészen 2017-ig is.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a jövő év végéig nem számít a kamatok változására. Ezt szerinte az is támogatja, hogy a vártnál később kezdődik és lassabb ütemű lehet a Fed kamatemelési ciklus, valamint nem zárható ki, hogy az ECB mennyiségi lazításának mértéke emelkedik, ill. annak időtartama a korábban közöltnél később fejeződik be. Így a jövő év végére Suppan szerint 1,65 százalékra, 2017 végére 2,50-3 százalék közé emelkedhet az alapkamat, azonban erősödnek a lefelé mutató kockázatok. Németh ezzel szemben úgy véli, hogy a Fed és az ECB miatt egy újabb lazítást sem lehet 100 százalékosan kizárni.

Miközben a kamatszint nem változott, a döntés szeptember 23-i életbe lépésével egyidejűleg fontos változás lesz, hogy az MNB új irányadó instrumentumot alkalmaz: az eddigi kéthetes betét szerepét új háromhónapos betét veszi át, erre fog vonatkozni holnaptól az irányadó kamat - hívta fel a figyelmet a CIB. A kéthetes jegybanki betét ezzel a lépéssel párhuzamosan az eszköztár része marad, de aukción fogják értékesíteni, fokozatosan (már holnaptól) életbe lépő mennyiségi korlátozás mellett. Az MNB célja a kéthetes állomány 1000 milliárd forintra csökkentése az év végéig.

A CIB szerint a kamatdöntés, illetve az azt követő jegybanki közlemény a forint és a forintban denominált állampapírok szempontjából semleges. Kamatvárakozásuk éppen ezért továbbra is legalább még egy évig változatlan kamatszintet feltételez: az első emelésre 2016 utolsó negyedévében, kedvező külső körülmények (egyebek között EKB QE folytatása) esetén 2017 elején kerülhet sor.