A főpolgármestert több témában kérdezték, köztük a közterület-felügyeletekkel való nézeteltéréséről és a kamerás büntetésekről.

Tarlós szerint a kerületek nem azonos módon működnek. Az egyik alpolgármester el is szólta magát az ATV-ben, amikor azt mondta, hogy a bírságokból származó bevételeket jövőre háromszázhúszmillió forintra kívánják emelni. Ez felér egy beismerő vallomással - olvasható a lapban.

"A kerületi közterület-felügyeletek indirekt módon érdekeltek például abban, hogy minél több büntetést szedjenek be, ez pedig így nem elfogadható. Kell valamilyen társulás a közterület-felügyelet ügyében, amely központi irányítás alatt működik. Erről folyik már az egyeztetés, remélem, hogy a kormány is partner lesz. Most egyébként ott tartunk, hogy ez a szervezet ma huszonháromféleképpen működik Budapesten, akárcsak a parkolási rendszer. El kell dönteni, hogy egy főváros van, vagy huszonhárom" - mondta.

Bedobta a téglát a pocsolyába

A fővárosi kamerarendszert felülvizsgálatával kapcsolatban azt mondta, hogy a folyamatot el fogja indítani. Arra biztosan jó lesz, hogy bedobtam a téglát a pocsolyába, hogy tisztázzuk a kerületi szinten rendezetlen kérdéseket. Az viszont a legkevésbé sem célom, hogy becsületesen dolgozó közterület-felügyelőket megköpködjenek az utcán.

Kemény üzenet az óbudai polgármesternek

A jövőjével kapcsolatban Tarlós azt mondta, hogy

biztatnak fura mód még a III. kerületből, de érettségi után nem ül vissza az ember az iskolapadba, bár jópofa dolog lenne.