Kampány van: Tarlós sokakat érdeklő ügyben tett bejelentést

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be kedden sajtótájékoztatón.
Dzindzisz Sztefan, 2019. április 23. kedd, 13:22
Fotó: Budapest Airport

A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól "biztosan működik" majd az éjszakai repülési tilalom. Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek - mutatott rá.

Palkovics László közölte, hogy szankcióként zajvédelmi díjat vezetnek majd be, valamint az érintett lakosság számára újból meghirdetik az ablakszigetelési programot.

A Budapest Airport honlapján található információ szerint ez egyébként nem lesz óriási változás az eddigiekhez képest, hiszen jelenlegi szabályozás értelmében 22.00 és 06.00 között 50 db, éjfél és 05.00 között mindösszesen 6 db gépmozgás tervezhető. Azaz a mostani bejelentés ennek a hat darab "gépmozgásnak" a végét jelenti.

Természetesen kedvezőtlen időjárási, forgalmi helyzetben a tervezési időpontoktól eltérően megvalósuló repülések miatt a tényleges és tervezett repülésszámok eltérhetnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2019.04.24 10:25

Éjjen és virágozzék TarTósPifta!
Az iccakai röpülést hagyjuk meg a baráti MIG-eknek és Superman-nak.
Rendes ember este 10 után nincs az utcán, főleg nem a levegőben. Ott van az egész nap erre.
Szerintem addig jó a fővárosnak, amíg TP a főnök. Talán még Molnár Gyula.
De addig is Molnár Gyulát vissza Újbudának!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sziddha, 2019.04.24 08:01

Bruhaha ! Tarlós uraság 9 éve kiskirály a főváros élén ! Miért az önkormányzati választások előtt 2 hónappal akar
ilyen lépést megtenni ? A Tények kedvéért : 1990 előtt, a Fővárosi Tanács elnökeinek sem volt olyan egyszemélyi
döntési joga , mint Tarlós uraságnak 2010 óta ! Még Demszky 20 éves regnálása alatt is ,csak álmodhatott olyan
egyszemélyi főpolgármesteri hatalomról mint amivel Tarlós uraság, testületi kontroll hiányában rendelkezik !
Ahogy Orbán uraság is ,kontroll nélkül dönthet mindenről, ugyanúgy teheti ezt Tarlós uraság a fővárosban !
Inkább a repülőtér és a város közti gyorsvasúti összeköttetésre kellene koncentrálnia a két kiskirálynak !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Halle Luja, 2019.04.23 14:33

Nem azért, de eddig se nagyon volt éjszakai repülés.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html