A magyar kormány nagyon gyorsan reagált Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó szerdán elhangzott kérésére, és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere gyors intézkedésének köszönhetően alig három napon belül sikerült Kárpátaljára juttatni a világ egyik legkorszerűbb, kanyaró elleni vakcinájából álló, 104 millió forint összértékű, nyolcezer adagos szállítmányt - mondta el a politikus.

Szerinte a szállítmány gyors eljuttatása is bizonyítja, hogy - az ukrán kisebbségi oktatási törvény miatt - megromlott kapcsolatok ellenére is megbízható partnere Ukrajnának. "A kanyaró nem nemzetiségfüggő, így az oltóanyagból - ahogy a Magyarország által korábban Kárpátaljának és Ukrajnának nyújtott széles skálájú egészségügyi támogatásokból is - nemzetiségtől függetlenül részesülnek azok, akiknek szükségük van rá" - tette hozzá Grezsa.

Utalva arra, hogy a kárpátaljai társadalmon belül nagy az ellenérzés a védőoltásokkal szemben, a kormánybiztos arra biztatta a szülőket, hogy mindenképpen oltassák be gyermekeiket kanyaró ellen, mert kiváló minőségű és teljesen veszélytelen az oltóanyag. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország tavaly tavasszal már eljuttatott Kárpátaljára kanyaró elleni  ötezer adag vakcinát, és még az idén további hétezer dózist szállít az ukrajnai megyébe annak a 2016-os megállapodásnak megfelelően, amelyben a magyar fél öt évre vállalta a régió korosztályos védőoltásokkal történő teljes ellátását évi 1,2 milliárd forint értékben.

"Azt követően fordult Magyarországhoz segítségért az ungvári főkonzulátus közvetítésével, hogy a hét elején eredménytelenül kért az ukrán egészségügyi minisztertől kanyaró elleni oltóanyagot, amelyből - mint hangsúlyozta - egy ampullányi sem maradt a megyében, miközben a gyorsan terjedő fertőzés miatt be kellett zárni a Técsői és az Ilosvai járások valamennyi óvodáját és iskoláját" - mondta el az esettel kapcsolatban Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója.

Magyarország már többször nyújtott sürgősséggel egészségügyi támogatást Kárpátaljának. A kormányzó szerint így néhány hónapja közel húsz vesebeteg életét mentették meg azzal, hogy dialízis-készítményekkel sietett a magyar fél a megye segítségére. Az ukrán egészségügyi hatóságok elégtelen munkáját bírálva elmondta, hogy Kárpátalján teljesen hiányoznak például a kígyómarás, a veszettség és a tetanusz elleni szérumok. A kormányzó köszönetét fejezte ki Magyarország kormányának, az ungvári főkonzulátusnak és Grezsa Istvánnak a Kárpátaljának nyújtott támogatásokért.

A képen Grezsa István egy korábbi látogatásán látható, a fotó forrása: MTI Fotó/Nemes János.