Azt azonban még a közlekedésszervezők sem tudják, hogy pontosan hol és mekkora torlódások alakulhatnak ki, egyszerűen azért, mert ennyi és ilyen mértékű útfelújítás egyszerre még nem zajlott Budapesten. A felújítások együttes hatása gyakorlatilag kiszámíthatatlan: léteznek ugyan tudományos számítások egy-egy útvonal, csomópont lezárására, azonban a csekély úthálózati tartalékok és a közösségi közlekedés alacsony kapacitása miatt a hagyományos hálózattervezési és forgalmi modellekkel nem lehet kiszámítani, hogy Budapesten mi történik majd az iskolakezdést követően.

Azt a Fővárosi Önkormányzat közlekedési ügyosztályán sem vitatják, hogy a tehermentesítésre korlátozott a lehetőség: a közlekedési káosz elkerülése érdekében számos felújítási munkát éjszaka végeznek el.

A legnagyobb problémát a szakmai berkekben a II. kerület kapujának is nevezett, naponta mintegy 80-100 ezer ember közlekedését biztosító Margit híd lezárása jelenti: a kerületben lakik ugyanis az ország "irányító elitje" - politikusok, vállalatvezetők, tudományos szakemberek, művészek -, az pedig akár országos szinten is érzékelhető lesz, ha ezek az emberek jelentős késéssel érik el munkahelyüket - mondta a Napinak Vörös.

Mellettük naponta mintegy 50-60 ezer embernek kell majd alternatív közlekedési megoldásokat vagy menekülőutakat keresnie a Margit híd kiesése miatt, ahol a KTI adatai szerint naponta mintegy 50-55 ezer autó, kisteherjármű és busz halad át, a 4-es és a 6-os villamos pedig óránként mintegy hatezer embert visz át a hétköznapi csúcsidőszakban. A Margit híd forgalmának csupán 30-40 százalékát képes átvenni az Erzsébet és az Árpád híd. A Margit híd a tervek szerint a 2010-es őszi iskolakezdéskor már újra járható lesz, a teljes rekonstrukció várhatóan 2011 első félévében fejeződik be.

Vörös Attila szerint a fővárosi emberek általában néhány nap alatt alkalmazkodnak az új közlekedési helyzetekhez, akkor, ha csak egy-egy nagyobb útvonalat zárnak le, viszont az most megjósolhatatlan, hogy idén ősszel mikorra szokja meg a város az új "rendet". Az embereknek nem egyszerűen csak útvonalat kell váltaniuk, hanem az élet, a munka és az időbeosztás rendje változik majd meg a fővárosban - tette hozzá a szakértő.