Ha a karácsony és a gazdaság párosa egy mondatban szerepel, akkor az többnyire arról szokott szólni, hogy a kiskereskedők ilyenkor bonyolítják a forgalmuk legnagyobb részét. A Nielsen piackutató friss felmérése szerint tavaly decemberben 223 milliárd forint értékben vásároltak a magyarok karácsonyra, ami az éves összforgalom 10 százaléka volt a kiskereskedelemben, 3 százalékkal több mint egy évvel korábban.

Az érték azért ilyen magas, mert az ajándékok mellett a karácsonyi vacsorára is bevásárolnak az emberek, de összességében a legnagyobb tételt mégis csak az ajándékok jelentik.

A probléma viszont éppen az a karácsonnyal, hogy nem a valós szükségletek teszik ki a fogyasztás nagy részét, hanem a végfelhasználók elé beékelődnek köztes elemként az ajándékozók. A gond pedig éppen ez: szakmányban vásárolunk szemetet egymásnak, amellyel aztán a megajándékozott semmit sem tud vagy akar kezdeni. A fő probléma pedig nem az, hogy a távoli unokatestvérek otthon a fa alatt kényszeredett mosollyal köszönik meg a kedvességet, hanem hogy pazarlunk.

Nemcsak a karácsonyra jellemző probléma ez

A pazarlás és a felesleges termékek felhalmozása teljesen áthatja a gazdaságot: nemcsak a karácsonyi ajándékokra igaz, de az államok nem pénzbeli támogatására is. Utóbbira jó példa, ha egy adott kormány úgy dönt, nem szabadon elkölthető pénzt ad családi pótlékként, hanem mondjuk alapvető élelmiszereket. Hisz az állampolgárok a támogatást tulajdonképpen a gyermekek jólétének biztosítására kapják, miért ne szabhatnák meg, hogy csak arra lehessen fordítani?

A rászorulók hozzáférése a különböző termékekhez nem egyforma: például egy nagyobb kerttel rendelkező vidéki család könnyen lehet, hogy az élelmiszereket magának is elő tudja állítani. Esetükben például valószínűbb, hogy a gyerekek nem éheznek, míg mondjuk a ruházatukra már nem jut pénz. Ebben a helyzetben mondjuk az állami ételutalvány, vagy a segélyszervezettől érkező raklapnyi babkonzerv nem tud hasznosulni. Általános nézet az a közgazdászoknál, hogy még ha a családok valótlan vagy vélt igényeikre költik a hozzájuk jutó készpénzt, mert ruha helyett nagyképernyős tévét vesznek, a kilengések nélkül mind a gazdaság, mind a rászorulók jobban hasznosítják a szabadon felhasználható támogatásokat.

A közgazdászok egyik alapvetése a fent vázolt esetben az, hogy a végfelhasználó jobban ismeri a saját szükségleteit, így egységnyi pénzt hasznosabban költ el magára. A kutatók egy része pedig úgy véli, hogy ez hosszútávon a gazdaságnak is hasznosabb lenne, mint amennyit a pillanatnyi megoldás ér. A hasznosság és a feleslegesség közti különbséget szakkifejezéssel holtteher-veszteségnek (deadweight-loss) nevezik. Ez megmutatja, hogy a ténylegesen elköltött pénz mekkora része volt haszontalan, vagy mekkora nyereség nem jött létre soha a rossz forráscsoportosítás miatt.

A felesleges rénszarvas esete a pénzköteggel

A karácsonyi ajándékozás lényegében pontosan ezt a problémát emeli a négyzetre: bár a kiskereskedőnek, a gyártónak, a szállítmányozó teljesen mindegy - sőt alapvetően örvendetes -, ha megvesszük egy családtagunknak, barátunknak a csak porfogásra jó csillámló rénszarvasszobrot, de a termék utóélete miatt sok esetben több kárt okoz, mint hasznot hoz.

A jelenséget több mint 20 éve ismerte fel Joel Wadfogel, aki kutatásakor először 86 diákon mérte le, mennyire örülnek bizonyos ajándékoknak, azt pedig milyen értékűre becslik (majd a kutatást többször is megismételte jóval nagyobb, reprezentatív mintákon). A résztvevők több terméket kaptak rokonoktól, barátoktól, majd megkérdezték tőlük, hogy szerintük hány dollárba került egy-egy tétel. Ez lényegében azt mutatta meg, hogy számukra nagy ráhagyással is, de mekkora értékkel bír a kapott ajándék.

A lekérdezések végére pedig kiderült, hogy általánosságban 10-30 százalék közötti értékkel becsülték alá az ajándékot, esetükben tehát ekkora volt a holtteher-veszteség.

Az eredményeket országos méretűre nagyítva a kutatás évében, 1993-ban az Egyesült Államokban 38 milliárd dollárt költöttek ajándékokra, tehát 3,8-11,4 milliárd dollárnyi pénzt költöttek el hiába az emberek. Tavaly, 2018-ban egye elemzés szerint az amarikaiak 13 milliárd dollárt költöttek nem kívánt karácsonyi ajándékokra.

Ahelyett, hogy termelnénk, feleslegesen költünk

Egyrészről ez a holtteher-veszteség megmutatja, hogy a megajándékozottaknak mekkora mértékben jelent felesleget, amit kaptak. Az elméleti számnál viszont a karácsonyi értelmetlen költekezés mindenkinek több veszteséget okoz.

Getty Images

Egyrészről a - példánknál maradva a csillámló rénszarvasszobor esetében - technikailag a műanyagfröccsöntőben feleslegesen használtak fel egy adag műanyagot. A társaságot ugyan veszteség nem éri, hisz a szoborért fizettek, a Föld nagyon is rosszul jár a hülyeségek mozgatásával. Feleslegesen használták fel az alapanyagot, értelmetlen gyártásra használták fel a megtermelt elektromos áramot, azt aztán valahol máshol becsomagolták, aminek megint energia- és erőforrásigénye van. Mindehhez hozzájön még a kibocsátott káros anyagok mennyisége.

Máshol is jelentkezik a veszteség

A holtteher-veszteség arányát mutatja az is, hogy az Egyesült Államokban a Nemzeti Kiskereskedelmi Szövetség (National Retail Federation - NRF) felmérése szerint a 2018-ban eladott karácsonyi ajándékok nagyjából 13 százalékát viszik vissza az értékesítőkhöz. Annak egyik oka, hogy a felső, 30 százalékos határt nem éri el ennek aránya abból adódik, hogy sokan nem foglalkoznak a kacatokkal, hanem egyszerűen kidobják. Másoknak pedig nincs lehetősége visszavinni a nem tetsző termékeket, mert a meglepetéshajhászás közben a rokon levágta az árcetlit, vagy nem adta oda a számlát, netán az ajándékozott nem akarja megbántani a jószándékú adományozót.

Az NRF a 2018-as visszaváltott kacatok értékét 95 milliárd dollárt tett ki csak az USA-ban. De ez csak egy kis morzsája annak a költségnek, amit ez még a kiskereskedőknek jelent: egyrészt a társaságok lényegében feleslegesen fizették azt az időt, amit egy munkatársuk a termék eladásával töltött, majd pedig még egyszer ki kell fizetni egy dolgozó órabérét, amikor a visszavételt kezeli. Ezt pedig csak alig csillapítja az, hogy a visszavitt ajándékot esetleg újra eladják, de már leértékelve. Sok kereskedő viszont nem is próbálkozik értékesíteni a boltba visszakerült holmit, hanem egyszerűen kidobja. Ennek a vesztese pedig megint a Föld lesz és az egész klíma a felesleges hulladéktermeléssel. Így nem kizárt, hogy a kifejezetten szezonális fröccsöntött rénszarvasszobrunkat majd egy bálna köhögi fel.

A tiszta bukás körforgása

Az amerikai Nemzeti Környezettudatos Oktatási Alapítvány (NEEF) számítása szerint hálaadás (november közepe-vége) és újév napja között keletkezik az egyesült államokbeli háztartások éves hulladékmennyiségének 25 százaléka. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy heti 1 millió tonnával több szemetet dobnak ki, mint az év bármely más időszakában.

Adataik szerint évente 38 000 mérföldnyi díszszalag kerül ilyenkor a kukákba, 11 milliárd dollárnyi egyéb csomagolóanyaggal együtt. Miközben 15-20 millió karácsonyfát is kidobtak. A kidobott ajándékok pedig a szemétmennyiség 15-20 százalékát is kitehetik.

Akkor mit ajándékozzon?

Ha elege van az egész karácsonyi őrületből, hogy tanácstalanul járja végig a boltokat, vagy eleve nem sokat ad a meglepetés erejére, akkor két megoldás közül választhat. Az első a legillúziórombolóbb: megkérdezi a megajándékozottat, hogy mire is van szüksége. Ha maradunk az állami segélyezés hasonlatánál, így a rászoruló család jelezheti, hogy fontosabb lenne neki a ruhautalvány, mert élelmiszerre nincsen szüksége. Az állam pedig, ha nem sértődik meg, hanem a polgárok jólétét figyeli, akkor még örülhet is, hogy az adófizetői pénzt jól költi, eredeti célját eléri és segít egy szegényebb családon. Innen messziről nézve, a karácsonyi ajándékozásnál is lehet az öröm, hogy nem növelte az ünnep holtteher-veszteségét.

A jelenséget először leíró Joel Wadfogel szerint van kiút a karácsonyi pazarlásból, de ahhoz a társadalom karácsonyhoz való viszonyulásának is meg kellene változnia. Például nem kellene annyit rágódni azon, hogy kinek mennyiért vásárolnak az emberek ajándékot, helyette a praktikusságot kellene szem előtt tartani.

A Voxnak kifejtett elmélete szerint, ahogy egy baráti vacsorameghívásnál nem számolgatja senki sem, hogy vajon többet költött-e az ismerőse az ő fogadására, mint amennyiért ő otthon lenne, úgy ez karácsonykor sem egy fontos tényező. Másrészről az étteremben az ember azt rendelhet, amit szeret, vagyis jó eséllyel kevesebb lesz a maradék, mintha otthon kenyérlángossal várnánk egy gluténérzékenyt.

A hasznos dolgoknak mindenki jobban örül, mint egy drága, de haszontalan ajándéknak, az öröm kiváltása pedig az egész folyamat lényege.

Viszont az igazán hasznos ajándék, ha a magyar történelem nagyjainak arcképével ellátott színes papírokat ajándékoz: semmi sem hasznosul annyira jól a gazdaságban, mint a készpénz.

Bár az örömokozás hajhászása közben teljesen mindegy, hogy a kiskereskedők is jobban járnak, ha tőlük nem műanyag csillámló csodaszarvasokat vesznek, de nekik is jobb, ha az eladás után két héttel nem kell visszavételezniük a termékeket.

Öröm viszont az, hogy a környezetet kevesebb felesleggel terheljük. Ha nem is azonnal - hisz a rénszarvasszobrot már legyártották -, de egy év alatt a gyártók ejtik a nem hasznosuló, nem eladott árucikkeket. Tehát legközelebb már nem pazarolnak erőforrást a bukott csillámlószobrokra.

Végezetül pedig a megajándékozott jár a legjobban, ha nem sértődik meg azon, hogy valaki nem ölt időt és energiát abba, hogy aztán jól ne találja ki, mit is akar karácsonyra. A készpénzt a valódi szükségleteinek kielégítésére költheti, például vehet magának egy új mosógépet, vagy választhat olyan rénszarvasszobrot, amellyel szeretne együtt élni. Erre akár egy utalvány is jó lehet, ami ebben a helyzetben még a készpénzt is helyettesítheti.