Karácsony az önkormányzatiság tönkretételétől tart

A főpolgármester, valamint ellenzéki és független önkormányzati vezetők tiltakoztak az önkormányzatokat sújtó költségvetési elvonások ellen, egyben szorgalmazták a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) megerősítését.
Rácz Gergő, 2020. július 3. péntek, 13:23
Fotó: MTI Fotó / Szigetváry Zsolt

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: az Országgyűlés egy olyan költségvetésről szavaz, "amelynek nyilvánvaló politikai célja, hogy tönkretegye a magyar önkormányzatiságot" - írja az MTI.

Arra szólította fel az országgyűlési képviselőket, hogy "ne álljanak a sötét oldalra" és ne szavazzák meg ezt az önkormányzat- és Budapest-ellenes költségvetést.

A költségvetés éppen akkor von el forrásokat az önkormányzatoktól, amikor nem sarcolni, hanem segíteni kellene a településeket: Európa szinte minden kormányához hasonlóan be kellene vonnia a kormánynak a válságkezelésbe az önkormányzatokat és segítséget nyújtani számukra, pártállástól függetlenül. Ám Orbán Viktor és kormánya ezt az időpontot használja fel arra, hogy tönkretegye a magyar önkormányzatokat - vélekedett a főpolgármester.

Véleménye szerint amikor megbüntetnek egy önkormányzatot, akkor nem a polgármestert büntetik meg, hanem az őt megválasztó polgárokat.

Az önkormányzatok erejének megsokszorozása érdekében a településeknek össze kell fogniuk. Ezért a MÖSZ megerősítésére szólít fel minden települést, és azt fogja javasolni a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a fővárosi önkormányzat is lépjen be a szövetségbe.

Gémesi György a MÖSZ elnöke, Gödöllő polgármestere (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) arra figyelmeztetett, hogy a költségvetési javaslat "bezárja az önkormányzatok mozgásterét", vagyis hamis az az állítás, hogy az önkormányzatok jövőre több forrással rendelkezhetnek, mint korábban.

A költségvetés az idei keretnél valóban 119 milliárd forinttal több állami támogatást juttat az önkormányzatok számára, ám a pénzt rögtön elvonják a szolidaritási adó formájában, miközben kiesik a gépjárműadó, 35 milliárd forinttal szűkül a Modern városok program kerete, illetve a többletforrás nagy része elmegy a béremelésekre - hangsúlyozta a politikus. Ez összességében "alsó hangon" mínusz 100 milliárd forintot jelent, és ezt kellene túlélnie az önkormányzati rendszernek a koronavírus-járvány után.

HOZZÁSZÓLÁSOK