Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Közbeszerzési Hatóság (KH) tartalmi hibák miatt visszadobta a BKK Lánchíd felújítására szóló közbeszerzési felhívását. Mint később a városvezetés tisztázta, arról volt szó, hogy a szervezet sokallta a 10 éves referenciaidőszakot, amit a Lánchíd felújítására kiírandó közbeszerzési felhívásban megjelölt az ajánlatkérő Budapesti Közlekedési Központ, azt 8 évre csökkentette. Karácsony Gergely főpolgármester már kedden közölte, hogy az idő sürget, így a hatóság módosítását elfogadja a BKK, de megjegyezte, hogy az elmúlt 8 évben egyetlen hidat sem újítottak fel Budapesten, ami beleszámíthatna a cégek referenciáiba.

"Ez csak néhány nap csúszást jelent, mert a közbeszerzési hatóság egyetértő véleménye nélkül nem írhatjuk ki a tendert. A BKK vezetése pedig döntött arról, hogy enged a kérésnek" - mondta el Karácsony Gergely az ATV-nek adott interjújában arról, hogy mennyit tol el ez a hatósági kekeckedés a Lánchíd felújításán.

"Van egy kormányrendelet, amit sokféleképpen lehet értelmezni. Mi egy olyan pályázatot akartunk, amelyen a lehető legnagyobb a verseny, de ez egy bonyolult feladat" - jelentette ki a beruházás kapcsán, később pedig arról beszélt, hogy mivel ez egy műemléki épület, nemcsak egyszerű műszaki felújításról van szó. Ez az oka annak, hogy külföldi cégek, akik nem ismerik a hazai szabályozást, nem szeretnek és szoktak pályázni. Eredetileg ezért is 10 éven belüli referenciát kértek, mert akkor még a Margit-híd felújításában érintett szereplők is pályázhattak volna.

Aki ismeri a magyar építőipart, az tudja, hogy most van a Mészáros Lőrinc, a Mészáros Lőrinc és társa, meg a Mészáros Lőrinc és fia. Ha ezek a cégek vannak, akkor ezek fognak pályázni. De ezt a munkát el kell végezni. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk szélesíteni a versenyt.

- mondta a főpolgármester az adásban.

Szeretném nyomatékosítani, hogy a kormány és Budapest közötti bizalmi viszony olyan, hogy jó lenne, ha az elmondott szavakon túl egy kormányrendeletbe is belekerülnének az ígérete - mondta, utalva arra, hogy már februárban kértek, hogy ha már az Alagút felújítását elhalasztják, akkor az kerüljön is ki a jogszabályi szövegből, de mindeddig erre nem került sor.

"Ilyenkor az ember azon gondolkodik, hogy ez a pénz csak akkor van, hogy ha olyan nyer, akinek szívesen adják, vagy akkor is adják, ha más nyer. Ezt a kérdést nagyon röviden meg lehetne válaszolni, ha azt mondanák, hogy ez egy rágalom és azonnal módosítják a kormányhatározatot is" - kanyarodott vissza a főpolgármester a tenderkiírásra szabott feltételekre. Karácsony azt mondta, ha ez megtörténik, akkor megemeli a kalapját. A politikus egyébként azt mondta, hogy a mostani feltételes tendert februárban azért nem írhatták ki, mert az előző eljárás óta 1,5 telt el már addigra és a Lánchíd állapotát újra meg kellett vizsgálni.