Nagy fába vágta a fejszéjét Karácsony Gergely, amikor pár nappal ezelőtt megígérte, hogy megreformálja a sokak által gyűlölt fővárosi parkolási rendszert. Az időzítés nem is lehetne jobb, hiszen a kormány által az önkormányzatokra erőltetett ingyenes időszak megmutatta, hogy szükség van erre a forgalomszabályozó eszközre, máskülönben ellehetetlenül a közlekedés Budapesten.

A főpolgármester alapötlete az, hogy progresszív rendszert vezet be, vagyis a parkolási idő hosszával a díj is emelkedik, azok pedig, akik gyorsan intézik ügyeiket akár fizetés nélkül is megúszhatják. Ha ez megvalósul, akkor a fizetős parkolás élérheti eredeti célját, vagyis, hogy a helyek gyorsan cserélődjenek.

A hvg.hu információ szerint a tervet az érintett polgármesterek többsége is támogatja, és hamarosan indulnak az egyeztetések.

A kerületeknek azt is meg kell oldaniuk, hogy ne tolják egymásra az autósokat. Az érthető, ugyanis hogy a belváros felé közeledve emelkednek a díjak, ez viszont nem vigasztalja azoknak a zónahatáron lévő városrészeknek a lakóit, akik éppen az alacsonyabb tarifák miatt szenvednek a sok parkoló autótól.

Soproni Tamás, a VI. kerület vezetője például azt mondta a lapnak, hogy az intézkedésekkel elsősorban azokat kell kiszorítani, akik kényelmi szempontból jönnek be autóval a városba, nem pedig azokat, akik a munkájukat végzik.

Karácsony Gergely javaslata elnyerte a magyarok többségének tetszését - derült ki Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból. A teljes magyar lakosság 40 százaléka támogatja, 25 százalék pedig ellenzi a progresszív parkolás ötletét. 35 százalékuknak nincs autója, így nem érinti a kérdés.

A budapestiek körében a terv támogatottsága 43 százalék, az ellenzők tábora 27 százalékot tesz ki. Érdekes, hogy a megyeszékhelyen élők 55 százaléka egyetért a módosítási javaslattal, bár a kérdés kifejezetten a budapesti parkolási rendszerre vonatkozott.

Karácsony ötlete a diplomások 52 százalékának tetszését nyerte el, közülük csak 18 százalék ellenzi azt. Az általános iskolát végzettek körében ugyanakkor jóval kisebb a támogatók tábora, alig magasabb, mint az ellenzőké.

A tervet inkább a fiatalok támogatják, bár minden korcsoportnál azok vannak többségben, akik hajlanak a sávos parkolási díjak bevezetésére.

A tervet a nők 38, a férfiak 42 százaléka támogatja, az ellenzők aránya pedig 21 és 31 százalék a teljes lakosságon belül.

.

Ezt kell tudni a kutatásról

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.