Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Fővárosi Bíróság 2007. október 31-én elutasította a vidéki útépítések során kartellező vállalkozások keresetét, amelyben a versenyhatóság döntésének megsemmisítését kérték. Az ügyben érintett 14 vállalkozást még 2005 szeptemberében marasztalta el a GVH kartellezésért, ami miatt összesen 1,313 milliárd forint bírságot kellett fizetniük. A GVH még 2005. szeptember 22-én állapította meg, hogy 2001-ben és 2002-ben az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (UKIG) által kiírt egyes közbeszerzési pályázatokon résztvevő egyes vállalkozások versenykorlátozó magatartást tanúsítottak. Az út- és hídépítő cégek megállapodtak, hogy adott pályázatot melyik cég szerzi meg, illetve hogy esetenként a nyertesek alvállalkozóként, mely másik vállalkozást vonják be a munkálatokba.