Katarból is kaphat Magyarország földgázt

2021 januárjától fizikai lehetőség nyílik arra, hogy Magyarország cseppfolyósított földgázt vásároljon Katartól - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dohában kedden telefonon nyilatkozva az MTI-nek.
Szabó Zsuzsanna, 2019. október 22. kedd, 13:11
Fotó: MTI Fotó - MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Horvátország elkezdte építeni a cseppfolyósított földgáz (lng) fogadására alkalmas kikötőt, amelyet 2021 januárjára fejeznek be, így ekkortól fizikai lehetőség lesz arra, hogy Magyarország cseppfolyósított földgázt vásároljon Katartól - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek. Szavai szerint a horvátok felől már 2019 végétől lehetőség lesz gázt szállítani Magyarországra.

A tárcavezető szerint a Katarral való együttműködés alapvetően átalakítja a közép-európai gázellátás biztonságát. Jelenleg ezen országok jelentős része egyetlen forrásból tudja beszerezni a gázt, de a katariak mára a világ első számú lng-exportőreivé váltak, éves szinten 100 milliárd köbméternél több gázt exportálnak, és ezt a következő években 145 milliárd köbméterre tervezik növelni.

2021-től akár a katari gáz is megjelenhet majd a magyar energiamixben, hozzájárulva a magyar energiaellátás biztonságához és az árak még kedvezőbbé tételéhez.

A horvátországi lng-terminál kapacitása éves szinten 2,7 milliárd köbméter lesz, a horvát-magyar határon létesített összekapcsolás éves kapacitása pedig 1,6 milliárd köbméter, ami jelentős mennyiség a mintegy 9,5 milliárd köbméteres éves magyar gázfogyasztáshoz képest. Ezt az 1,6 milliárdos kapacitást lehet 2021 januárjától hozzáadni a magyar energiamixhez - mondta Szijjártó Péter.

A Katarral folytatott együttműködés több területre kiterjed; a labdarúgó világbajnokság előkészítése során magyar audiovizuális technológiákat használnak több stadionban, 140-150 tonna sajtot és tejterméket exportálnak magyar termelők Katarba. Sikerült megállapodni a kétoldalú befektetésvédelmi megállapodás szövegében, így hamarosan alá is lehet írni, ami révén könnyebbé válnak a kölcsönös beruházások és a kereskedelem is.

Több katari beruházó már jelen van a magyarországi, budapesti ingatlanpiacon, és további beruházásokat is terveznek. A miniszter Katarban találkozott Manszúr Ibrahím Ál-Mahmúddal, a Katari Befektetési Hatóság elnökével, Szaad Serida al-Kaabi energetikai és ipari miniszterrel, Ali bin Ahmed al-Kuvári kereskedelmi és ipari miniszterrel, és Szultán bin Szaad al-Murejhi külügyi államminiszterrel, továbbá megállapodást írt alá a diplomata és különleges útlevéllel rendelkezők kölcsönös vízummentességéről.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antitroll, 2019.10.28 14:10

@antitroll: Katarbol idehozni a gazt nem sokkal dragabb, mint az oroszoktol jelenleg. Az LNG meg egyre olcsobb es csokkenti a politikai fuggoseget.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.10.28 14:06

@matura:
Nem is olyan nagy hulyeseg az arab gaz. Az orosz gaz is egyre dragabban jut el idaig.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.10.28 14:04

@na4:
Nem is olyan regen meg az orosz gaz mellett kardoskodtal. A kiszolgaltatottsaggalbriogatni libsi duma volt! ;-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2019.10.28 10:00

Már megint megnyertók a harmadik világháborut most a gázfronton, hogy az arabokkal (faraon) folytatott gennyes üzelmeiket elfedjék, gázról sumákolnak, mintha putyinék nem léteznének, milyen alternatíva 10000 kilométerről szállított gáz, hacsak nem az áremelésre keresnek indokot, ezek még életükben nem mondtak igazat , teljesen erdogan utjára léptek. de annak van ereje, itt meg csak hazugság.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.10.22 13:12

Jó hír. Minél több piacról van gáz, annál kisebb a kiszolgáltatottság.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html