Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az előre eltervezett katasztrófa-felszámolási, együttműködési és kritikus infrastruktúra védelmi gyakorlatot közös erővel dolgozta ki a dorogi erőmű üzemeltetője és a katasztrófavédelem. A gyakorlatban a tűzoltóság mellett a rendőrség és a mentőszolgálat is részt vesz - közölte a Veolia.

Az erőmű vezetősége szeretné felhívni a figyelmet, hogy nem valódi balesetről van szó, hanem egy a havária események hatékony elhárítását célzó felkészítő akcióról.

A gyakorlat során a tűzoltóságnak egy az erőműben bekövetkező szimulált katasztrófahelyzetet kell megoldania, ahol egy képzeletbeli robbanás okoz személyi sérülést, valamint okoz fennakadást a távhőellátásban városszerte, többek között a Dorogi Szent Borbála Szakkórházban és Szakorvosi Rendelőben is. Az emberek erőműből történő kimentése mellett a szakembereknek meg kell oldania a kórház szimulált kiürítését, illetve helyre kell állítani a távhőrendszer működését is.

Ugyanakkor a valóságban nem kell tartani az erőmű, illetve a távhőszolgáltatás leállásától, és az egészségügyi intézmények működése is zavartalan lesz a gyakorlat teljes ideje alatt. (Szúnyoginvázió jöhet - lép a katasztrófavédelem.)

"Szívesen működünk együtt a katasztrófavédelemmel, hiszen a szimuláció segít megelőzni a katasztrófahelyzetek kialakulását, illetve felkészülést nyújt az esetleges havária események gyors és szakszerű kezeléséhez" - árulta el Vollár Attila, a Veolia Energia Magyarország Zrt. Közép-magyarországi Regionális igazgatója.

A gyakorlatozás során útlezárásokra is számítani kell Dorogon, emiatt az erőmű üzemeltetői és a katasztrófavédelem a lakosság megértését és türelmét kéri. A közösségi közlekedésben azonban nem várható semmilyen fennakadás a nap folyamán.