Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nagy trükköt talált ki a kormányzat, amely egy időben tervezi csökkenteni a minisztériumi tisztviselők és növelni a hivatásos katonák, illetve a tartalékosok létszámát. A 24.hu információja szerint lényegében rákényszerítik a várhatóan 9-10 ezer kirúgott tisztviselő jelentős részét, hogy lépjen be a Magyar Honvédség tartalékos katonái közé. A szolgálatvállalási kényszer alól a nők számára sem lesz kibúvó.

A 24.hu minisztériumi forrásai szerint a napokban tartott állományi tájékoztatókon közölték a kirúgási listák véglegesítésére váró hivatalnokokkal, hogy csak szolgálatvállalás fejében kínálnak majd más munkát annak, aki az állami szektor más részében szeretne elhelyezkedni. Azt írják, felmentés nincs, mert a katasztrófavédelmi törvény alapján az ott felsorolt kevés kivételtől eltekintve szinte mindenkire kiterjeszthető a polgári védelemben való részvétel kötelezettsége.

A portál emlékeztetett, hogy a kormányzati tervek szerint az egészségügy és a szociális ágazat emberhiánnyal küzdő, és persze sokkal kevésbé megfizetett területeire csoportosítanák át az embereket. Budapesten és Pest megyében van az országban a legnagyobb kereslet kórházi ápolóra, műtőssegédre, valamint gyermekgondozókra. Az ehhez szükséges átképzéseket a költségvetés finanszírozza, de csak abban az esetben, ha az érintett aláírta a tartalékos katonai szerződését is a honvédséggel.

A honvédség tavaly alakította át az önkéntes tartalékosi rendszert. A tartalékosokat a kötelező kiképzési időszak után évente 20 napra bármikor - hétvégén is - behívhatják. A bruttó 130 ezer forintos éves rendelkezésre állási díj azonban nem volt elég vonzó, a honvédség az eddigi 8 ezres létszámkeretét sem tudta feltölteni.

A kép forrása: Túrós-Bense Levente/NAPI