Nem könnyű behajtani a kátyúkárokat az útkezelőkön

A téli idővel beindult a kátyúszezon is, a kátyúkárok kétharmadát az első negyedévben jelentik a gépjármű-tulajdonosok - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Szász Péter, 2021. január 18. hétfő, 09:13
Fotó: Getty Images

A téli időjárás jelentősen megnövelte az országban található kátyúk számát, már százezres nagyságrendben fordulnak elő kockázatos úthibák a közutakon - idézi az MTI a szervezet közleményét.

A kátyúkárok nagy része defekt, az ilyen esetek egy részében a felnit is javítani kell. Emellett gyakran előfordul, hogy a futómű is sérül, és szélsőséges esetben személyi sérülés is bekövetkezhet.

Kátyúbiztosítás hiányában az autósoknak az illetékes útkezelőnél kell bejelenteniük a kárt. Lakott területen kívül ez a Magyar Közút Zrt., míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, illetve Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes.

Az elbírálás során ezek az útkezelők a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket általában elutasítják,

de esélytelenül próbálkoznak azok is, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvedtek ilyen balesetet

- hívta fel a figyelmet a FBAMSZ.

A kátyúkkal kapcsolatos kártérítési igényeknek csak a felét fogadják el az illetékes útkezelők. A tapasztalatok szerint kátyúbiztosítással jóval kedvezőbb a sikeres kárrendezések aránya. Az előnyök között említették, hogy a kátyúbiztosítások egyes módozatai a figyelmeztető táblával jelölt útszakaszokra is fedezetet nyújtanak, az autósoknak nem kell kideríteniük az útkezelő kilétét, mert közvetlenül a biztosítójuknak jelentik a kárt, más biztosításokkal szemben pedig a térítést sem összegszerű, sem százalékos önrész nem terheli.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2021.01.18 10:56

Amennyi pénzt kirabolnak a magyar autósoktól, nem is lehetne kátyú az utakon.
Ha nem javítják, akkor fizessenek!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html