Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy rendezett társadalomban érvényesülnie kell a szolidaritásnak. A visszavont intézkedéssel nem a vásárlókat akartuk piszkálni, hanem azt akartuk, hogy a százezres munkavállalói tömeg, amelynek tagjai leginkább az üzletláncoknál dolgoznak, kapjanak a családtagjaikkal közös pihenőnapot. Kétségtelen, ehhez a vásárlóknak kicsit le kellett adniuk a kényelmükből - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Jöhet az elsétálás joga

A KDNP idén elsősorban a válsághelyzetbe került családokkal akar foglalkozni. Komoly intézkedésekre van szükség az adósságcsapdába kerültek esetében - mondta Harrach a napilapnak. Azokat segítenék, akik nem tudnak, s nem azokat, akik nem akarnak fizetni. A végrehajtások körüli visszaéléseket már sikerült visszaszorítani, és bevezettük a családi csődvédelem intézményét. Úgy tűnik, utóbbi esetében az ősszel végre sor kerül a régóta esedékes módosításokra is - fogalmazott a frakcióvezető.

Eddig csupán ezerháromszáz család élt a családi csődvédelem lehetőségével - ezt a számot növelni szeretnék. A KDNP az ősszel kezdeményez továbbá egy könnyített törlesztési lehetőséget, amely az úgynevezett elsétálás jogát is tartalmazza.

Botrány, hogy valakitől elveszik az otthonát, és utána még folytatnia kell a törlesztést

- mondta Harrach. Szavai szerint nem a tatozás elengedéséről van szó, hanem a fizetőképesség visszaállításáról, illetve a jogtalan túlterhelés felszámolásáról.

Erről már a Magyar Bankszövetséggel is egyeztettek - igaz "nagy lelkesedést nem váltott ki belőlük".

Harrach szerint ősszel végre emelik az ápolási díjakat is - igaz, még formálódnak a tervek.