A JP Morgan elemzői az eddig 4,00 százalékos 2013-as kamatmélypont-prognózisukat azzal az indokkal szállították le, hogy hogy a várakozásoknál jobb első negyedévi magyar GDP-növekedési adatok nyomán valószínűleg a forint az eddig feltételezettnél erősebb árfolyampályára kerül, emellett az infláció az idén és jövőre is valószínűleg jóval a 3 százalékos célszint alatt marad. Az új prognózis azzal számol, hogy a jegybanki alapkamat szeptemberre 3,50 százalék lesz - a Morgan Stanley pénteki előrejelzéséhez hasonlóan -, és decemberre 3,25 százalékig csökken - ez jelenleg a legalacsonyabb londoni jóslat. Mindemellett az eddig várt 305 forint/eurós idei év végi árfolyambecslést 290 forintra módosították, a GDP pedig 0,2 százalékos csökkenés helyett 0,5 százalékkal nőhet.

A cég elemzői hangsúlyozták, hogy a közép-európai gazdaságok közül Magyarországon volt a legerőteljesebb a szekvenciális összevetésű GDP-növekedés, köszönhetően részben az autóipari beruházásokból eredő felhajtóerőnek, amelynek révén a magyarországi ipari termelés túlteljesítő volt a térségben. Mindez kedvező hatást gyakorolhat a forintárfolyamra, mivel sok befektető eddig elsősorban éppen a gyenge reálgazdasági teljesítményre tekintettel tartotta portfolióiban alulsúlyozott pozícióban a forinteszközöket.

Az erőteljesebb gazdasági növekedés valószínűleg enyhíti a hivatalos államháztartási célok teljesíthetőségével és a magyar adósságdinamikával kapcsolatos aggodalmakat is. Annak az esélye, hogy az idei magyar GDP-növekedés meghaladhatja az EU becslésében szereplő 0,2 százalékos ütemet, valamint az elmúlt időszakban bejelentett költségvetési kiigazító lépések együtt már növelhetik a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás idei megszüntetésének esélyét. (Amint arról beszámoltunk, a Morgan Stanleynél 50 százalék fölé teszik annak esélyét, hogy Magyarország kikerül az edp alól.)

A JP Morgan loértékelése szerint az MNB monetáris politikája megfontoltabb, mint amilyentől sok befektető tartott. A magyar jegybank eddig nem folyamodott "semmiféle nem helyénvaló, unortodox eszközhöz", és kitart a fokozatosság gyakorlata mellett a havi 0,25 százalékpontos kamatcsökkentések folytatásával. Az MNB által áprilisban bejelentett új növekedésösztönző finanszírozási program erősen célzott jellegű, és várhatóan elősegíti a gazdaság devizaadósság-kitettségének csökkenését, miközben a devizatartalék megfelelési mutatója is jórészt stabil marad - vélik az elemzők. Úgy látják, az alapkamatból és a jelenlegi éves inflációs rátából számolt 3 százalék körüli reálkamat még mindig magas.

A JP Morgan jelenlegi előrejelzése szerint ez év végén 2,3 százalék lesz az éves inflációs ütem. A cég most felülvizsgált, 3,25 százalékos MNB-kamatmélypontot valószínűsítő prognózisa ennek alapján 1,00 százalék körüli szintre csökkenő pozitív reálkamatot jelentene, ez azonban nagyrészt megfelelne a 2012 végén mért reálkamatnak.

Mindezek alapján lehetőség látszik arra, hogy a hitelminősítők kevésbé negatív megítélést adjanak Magyarországról. A magyar adósosztályzatok javításáról valószínűleg korai lenne még beszélni, de javultak annak az esélyei, hogy legalább egy hitelminősítő az idén leveszi a magyar adósbesorolására érvényben tartott negatív kilátást - vélekedtek a JP Morgan közgazdászai. A nagy nemzetközi hitelminősítők közül a Standard & Poor's márciusban rontotta negatívra az addigi stabilról a magyar adósosztályzat kilátását, és a Moody's Investors Service is negatív kilátással tartja nyilván a magyar államadósságot, a befektetésre ajánlott szint alatt.