Az egyéni vállalkozók körében a legnépszerűbb adózási forma mára a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata),. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy a havi 50 ezer forint tételes adó megfizetése következtében a kisadózók alacsonyabb összegű ellátásokra számíthatnak - idézi a portál a NAV levelét.

A levéllel állítólag az az adóhatóság célja, hogy az adózókhoz minden információ eljusson ahhoz, hogy eldönthessék, vállalják-e a magasabb összegű tételes adó megfizetését a magasabb összegű társadalombiztosítási ellátások (például a táppénz, nyugdíj) eléréséhez.

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint viszont az adóhatóság levélszeméttel hányja tele a tárhelyet, holott azt a kormányrendelet szerint hivatalos közlésre hozták létre, nem adóreklámra.

Mint írják, a kata teljes bevétele a központi költségvetésbe kerül, így szó sincs a kata összege és a nyugdíj közti költségvetési összefüggésről. Az egyesület hangsúlyozza, a nyugdíjak megállapítási, kifizetési rendszerét a parlamenti többséggel bíró politikai erő bármikor megváltoztathatja.

A 40 év kata = 40 év szolgálati idő, szögezi le a szövetség, egyetértésben az ONYF-fel,  illetve a feladatait átvevő Magyar Államkincstárral. A NAV-levél ugyanis azt a tévképzetet erősíti, mintha az 50 ezer forintot adózó főállású katás évente csak 236 nap szolgálati időt szerezne.

Ugyanakkor noha az időbeli jogosultság nem sérül az 50 ezres adózású katánál sem, a nyugdíj összege lehet alacsonyabb (73 százalék) 50 000 forint havi kata mellett. Az MKOE becslése szerint a jelenlegi nyugdíjszabályozás szerint 40 év kisadózással - egyes nyugdíjkalkulátorok szerint - körülbelül 38 ezer forint havi nyugdíjt kapnának, a 75 ezer forintot fizetők pedig 58 ezret. Más számítások szerint 41 500 illetve 65 ezer forint lehet a nyugdíj a kataadótól függően.

Ami nem jelent mást, minthogy a katával szerzett nyugdíj - akár havi 50, akár havi 75 ezer forintos adó megfizetésével - az éhenhalásra sem elég.