A magyar kormány "antidemokratikus hajlamainak újabb jele", hogy "a héten meglepetésszerű pénzügyi ellenőrzéseket tartottak egyes, külföldi donorok pénzeit kezelő civilszervezeteknél" - írta Lydia Gall, a HRW Balkán- és Kelet-Európa-kutatója a szervezet internetes oldalán csütörtök este megjelent cikkben. Gall emlékeztet arra, hogy az ellenőrzések egy, a magyar és a norvég kormány közti vitához kapcsolódnak, amely során Budapest a magyar politikai életbe a civil szervezetek támogatásán keresztül való beavatkozással vádolta meg Oslót.

"Miközben Norvégia vélhetően ellen tud szegülni a magyar kormány nyomásának, addig a magyar civil szervezetek sokkal sebezhetőbbek. A (magyar kormány által) célba vett szervezetek jól ismert és köztiszteletben álló emberi jogi, demokrácia(párti) és korrupcióellenes szervezetek (...) Az ellenőrzések természete és a civil szervezek nyilvános rágalmazása aggodalmakat kelt a magyarországi civil szférán belül azt illetően, hogy ezután mi következhet még, különösen annak fényében, hogy a kormány már korábban is törekedett a végrehajtó hatalom feletti fékek és ellensúlyok gyengítésére" - olvasható a jelentésben.

A szerző megjegyezte, hogy "az emberi jogok védelme és az emberi jogvédők támogatása elvileg az Európai Unió alapvető értékeinek középpontjában áll. Hogy tud az EU világszerte más országokra hitelesen nyomást gyakorolni, ha megengedi, hogy saját tagállamai semmibe vegyék ezen értékeket? Egyelőre Brüsszel hallgat az ügyben. Válasza számít a civil csoportok számára, bárhol is legyenek azok" - írta Lydia Gall jelentésében a HRW internetes oldalán.