Közleményükben a szakmai szervezetek arra kérik a kormányt, hogy vizsgálja felül eddigi álláspontját, mivel a Belügyminisztérium javaslata a biztonsági szint drasztikus csökkentését jelentené.

A kéményseprő-ipari szolgáltatás szakmai szabályait meghatározó BM rendelettervezet szerint a gáztüzelésű kéményeket a jelenlegi évi egyszeri helyett 2016. július 1-jétől csak kétévente kellene ellenőrizni. A rossz állapotú hazai kéményállomány mellett az ellenőrzésének ritkítása családok ezreit veszélyezteti. A jogszabályváltozás hatására a szén-monoxid mérgezéses balesetek és lakástüzek száma a sokszorosára fog nőni.

A Fővárosi Önkormányzat mellett a budapestiek is ellenzik a kéményellenőrzések csökkentését - hívják fel a figyelmet, kiemelve, hogy a hazai kéményállomány közel egynegyedét adó Budapesten végzett reprezentatív kutatás szerint a lakosság 84 százaléka véli úgy, hogy a kéményellenőrzések tervezett ritkításával nem lesz garantálható a kémények biztonságos működése.  válaszadók 20 százaléka nemhogy ritkítaná a jelenlegi éves ellenőrzést, hanem évi kétszeri ellenőrzést tartana kívánatosnak. A megkérdezettek 71 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ellenőrzések ritkítása negatív hatással lesz az életveszélyes helyzetek feltárására, köztük a szén-monoxid mérgezések megelőzésére.

Az élet- és vagyonbiztonság érdekében a kéményseprő-ipari szervezetek továbbra is nyitottak a konzultációra a kormánnyal, bízva abban, hogy nem kell olyan eszközökhöz nyúlniuk, mint a korábban bejelentett népszavazás, mely célul tűzte ki, hogy az állam törvényben biztosítsa a lakosságnak a legalább évenkénti ingyenes kéményellenőrzést.