Nagyot fejődhet a budapesti kerékpáros infrastruktúra

Budapesti EuroVelo kerékpáros útvonalak fejlesztéséről dönthet jövő szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a célra 1,6 milliárd forintot fordítanak 2020 végéig - írja az MTI.
Szász Péter, 2019. május 23. csütörtök, 21:02
Fotó: Napi.hu / Szász Péter

A projektre elkülönített 1,6 milliárd forint az előzetes egyeztetések alapján az EuroVelo 6 kerékpárút a Lánchíd és észak-budai városhatár közötti szakaszának fejlesztését, továbbá az EuroVelo 6 észak-pesti és dél-budai szakaszának, valamint az EuroVelo 14 útvonal budai szakaszának előkészítését teszi lehetővé - olvasható a Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes jegyezte előterjesztésben.

Az útvonalak vonalvezetésére jelenleg megvalósíthatósági tanulmányok állnak rendelkezésre, amelyek több nyomvonal változatot tartalmaznak. A megvalósítandó nyomvonalakat a tervezési fázisban véglegesítik.

A projektben tervezett szakaszok mindegyike kapcsolódik a városhatárnál az EuroVelo útvonalak Budapesten kívüli szakaszaihoz, amelyek előkészítését hazai és európai uniós források felhasználásával a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megkezdte - olvasható az előterjesztésben.

A javaslat szerint fejlesztést a Budapesti Közlekedési Központ útján valósítanák meg 2020. december 31-i határidővel. A 1,6 milliárd forintos projekt egy fele a fővárosi költségvetésben rendelkezésre áll, a fennmaradó 800 millió forintot a kormány biztosítja.

HOZZÁSZÓLÁSOK