Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Immár teljesen körbekerekezhető a Tisza-tó, mivel elkészült a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakasza - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI beszámolója szerint.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, nettó 3,1 milliárd forintból épült meg a Tiszafüred és Poroszló közötti, a 33-as főút mellett futó 6,5 kilométeres szakasz.

A közlekedők biztonságát garantálja a 2,5 méter széles kerékpárút fizikai elválasztása a közúttól. A fejlesztés részeként négy híd is megépült.

Az elmúlt tíz évben mintegy 1300 kilométer új kerékpáros útvonal fejlesztése valósult meg Magyarországon, így jelenleg több mint 9000 kilométer kerékpározásra ajánlott létesítmény áll a közlekedők rendelkezésére. Ebből 4000 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút.

A 2014-2020 közötti időszakban további jelentős fejlesztések valósultak meg és fejeződnek be hamarosan hazai és uniós támogatásból, összesen több mint 200 milliárd forint értékben. A meglévő hálózat így belátható időn belül 2000 kilométer új önálló kerékpárúttal bővül, míg a teljes kerékpározható hálózat 2030-ra megközelíti majd a 15 ezer kilométert - sorolta Palkovics László.

A kormány nemcsak a kerékpárutak fejlesztéséről, hanem a már megépült szakaszok színvonalas üzemeltetéséről is gondoskodik. A kerékpárutak fenntartása korábban a helyi önkormányzatok feladata volt, egységes üzemeltetési gyakorlat híján azonban a karbantartás minőségében és az egyes útszakaszok állapotában jelentős eltérések voltak. Emiatt született döntés arról, hogy a fenntartásba bevonják a 32 ezer kilométeres állami közúthálózatot kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t. - a társaság az elmúlt két évben több mint 1000 kilométernyi kerékpárutat vett kezelésbe.

Az infrastruktúra korszerűsítése mellett a KRESZ módosítására is szükség van a kerékpárosok biztonsága érdekében, emellett a tervek között szerepel az elektromos járműtámogatási rendszer kiterjesztése az elektromos rásegítésű kerékpárokra - mondta a miniszter.