Kerti kutak - komoly bírálatot kaptak a képviselők

Bándi Gyula szerint az Alkotmánybíróság felelős döntést hozott, amely emlékezteti a döntéshozókat, hogy felelősségük van a nemzeti kincsek védelmére, így az ivóvízkészletek kezelésekor nem a pillanatnyi érdekeket kell nézniük. Nem árt figyelembe venniük a szakmai, tudományos anyagokat, hogy ne az ország jövője ellen lépjenek.
Szabó Dániel, 2018. szeptember 3. hétfő, 11:22
Fotó: Shutterstock

Az állam Alaptörvény rendelte kötelessége, hogy őrködjön a vízvagyon minőségén és megújuló képességén. Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy az állam nem lehet képes ezen alapfeladata ellátására, ha arról sincs tudomása, ki, hol, hogyan fúr kutat, és abból mennyi vizet vételez - írja az Indexen megjelent állásfoglalásában Bándi Gyula ombudsmanhelyettes, a jövő nemzedékek szószólója, amelyben a kormány kútfúrási bejelentési kötelezettséget eltörlő jogszabályát bírálja.

A törvénymódosítást még a nyár elején fogadta el az Országgyűlés, de Áder János köztársasági elnök azt az Alkotmánybírósághoz küldte normakontrollra, amely augusztus végén elkaszálta a jogszabályt. Az indoklás szerint azért, mert az veszélyeztetné az ország vízgazdálkodását, ahogy azt az államfő is kifogásolta.

A támadott passzus eltörölte volna azt a kitételt, hogy a 80 méternél nem mélyebb kutak fúrásához, fenntartásához sem engedély, sem bejelentés nem szükséges. Az államfő szerint ennek elfogadása veszélyeztethetné az ivóvízbázist.

Bándi a véleményezésében azért kritizálja az Országgyűlést, mert a "vízügyi stratégiák és tervek jórészt elkészültek, magas színvonalúak, megalapozott helyzetelemzésen alapuló, felelős döntésekre tesznek javaslatokat, "csupán" a mindennapi döntéshozatal során is alkalmazni kellene azokat." Az AB is ezekre támaszkodott elmarasztaló ítéletekor.

"Az adott esetben ez azt jelenti, hogy a véges és megújulásra csak korlátozottan képes felszín alatti vízkincs használatakor nem lehet az az egyetlen szempont, hogy a vizet használni kívánók számára milyen megoldás a legegyszerűbb és a legolcsóbb. A vízkészlet ugyanis nemzeti vagyon, nemzeti kincs" - fejti ki írásában a problémát az ombudsmanhelyettes.

Szerinte az eredeti szabályozás - is amely most hatályos marad - is épp a használók érdekeit tartja szem előtt. De nem a pillanatnyi hasznot veszi figyelembe, hanem azt, hogy a jövő nemzedéknek is legyen tiszta ivóvize.

Összegzésében azt írja, hogy az alkotmánybírák döntése azért is fontos, mert emlékezteti a döntéshozókat, hogy a környezeti szempontból nem megfelelő beavatkozás visszafordíthatatlan negatív folyamatokat indíthat meg.  A víz esetében a kimerített vízforrások jó, ha évtizedes távon képesek valamelyest regenerálódni.

"A rossz beidegződéseken és a jelenlegi működési anomáliákon kívül semmi nem gátolja az államot abban, hogy olcsó és egyszerű engedélyezési és nyilvántartási rendszereket működtessen. Elég lenne ehhez meghallgatni a vízhasználók tapasztalatait, panaszait. Semmi nem kényszeríti az államot, hogy vízvédelmi kötelezettségének terheit egy az egyben áthárítsa az állampolgárokra" - zárja le véleménycikkét Bándi, aki szerint fontos, hogy ezt viszont úgy tegye az állam, hogy az oltalmába rendelt vízkészlettel felelősen bánjon.

A fotó forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2018.09.03 16:50

Áder miért nem nyilatkozott a kánikulai vízhőmérséklet ügyében Paksnál?
Pedig a valóság az, hogy mérést manipuláltak.
Számomra Áder teljes mértékben hiteltelen személy.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri, 2018.09.03 13:09

@sziddha: Óóóóóóóó...ne legyél abban annyira biztos, hogy ezek a tevesek nem találnak ki vmi törvényt, hogy örökösen áder legyen a közt.elnök. Nevetséges pozíció egy nevetséges embernek. Sz@rháziak mind.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sziddha, 2018.09.03 12:38

Még egy ügyeletes aggódó ! A NER oszlopos kádere, Áder uraság büszke lehet magára,meg pártkatona társaira,
így az un. alkotmánybírókra is ! Persze ,fontos dolog a jövő és ennek részeként a vízbázis védelme is !
DE lenne még oly sok, talán még ennél is fontosabb ügy , ami miatt egy VALÓDI köztársasági elnöknek sokszor,
hallatnia kellett volna már a szavát ! Úgy tűnik nem tud szakítani NER -es pártkatona társaival ! Többször már
nem lehet újjá választani ! Szerencsére ! A jelek szerint, egy pártkatona elnök soha nem lesz olyan demokrata,
kormányellensúly,mint Mádl,Sólyom és Göncz KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK urak ! Sajnos !
Valaki segíthetne nekem : melyik az a valóban demokratikus ország , amelyik olyan szinten beleavatkozik a
polgárai életébe mint a NER kormányzat ! Nem csak szimpla engedélyezési díjas ,lakossági lehúzásról van szó ?
Hasonlóan mint pl. a Véda rendszer ! Ettől sem lett kevesebb a gyorshajtó,de sokkal több lett az állami bevétel
a bírságokból ! Ahelyett ,hogy értelmesen döntenének az un. illetékesek az adott útszakasz sebességi korlátjáról !
Németországban,ahol az autópályán nincs 130 km-es korlátozás,nincs több baleset a "gyorshajtás" miatt !
A Kulturálatlanság a közlekedésben is, káros !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html