A kormány még vizsgálja, hogyan lehetne a lehető legbiztonságosabban kezelni az önkormányzatok pénzeszközeit - közölte a lappal a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca válasza erősíteni látszik a lap azon értesülését, miszerint 2016. január 1-jén aligha kerülnek át az önkormányzatok számlái a bankoktól a kincstárhoz, noha azt a Napi.hu birtokába november elején került kormányzati dokumentumok megvalósíthatónak tartották. Lapunk úgy értesült ugyanis korábban, hogy januártól kötelező lesz az önkormányzatok kincstári számlavezetése. Eszerint az új rendszerben egyrészt a helyhatóságok átmeneti és tartós megtakarításait - a kockázatok csökkentése és kizárása érdekében - kizárólag állami értékpapírokba lehet majd elhelyezni. Másrészt pedig az önkormányzatok kormányzati hozzájárulással továbbra is vehetnek fel majd hitelt a pénzpiacon kereskedelmi bankoktól, pénzintézetektől. Harmadrészt pedig - és ez az lesz az igazi újítás - a kényszerű folyószámla-hitelezést azzal vennék ki a rendszerből, hogy az önkormányzati adóbevételeket - közte a legnagyobb volument jelentő helyi iparűzési adót (hipa) - a számlavezető MÁK időarányosan (egyhavi összegenként) megelőlegezi és átutalja, pontosabban átvezeti az önkormányzat fizetési számlájára.

Csakhogy az önkormányzati számlák átvételének informatikai háttére finoman szólva sem biztosított, a nyár elején Dancsó József MÁK-elnök ismerte el, hogy ezügyben legalább tízéves lemaradásban vannak.

A kincstár a pénzforgalmi szolgáltatásait és rendszereit a jogszabályváltozások okán és az ügyféligényekre is tekintettel folyamatosan fejleszti, a jelenlegi pénzforgalmi szolgáltatások magasabb színvonalon történő biztosítása érdekében folyamatban van az új kincstári számlavezető rendszer fejlesztése - válaszolta most a MÁK a Világgazdaságnak.

A helyhatóságok jelenleg is vezethetik számláikat a kincstárnál, a megyei önkormányzatok számára pedig ez már most is kötelező. Több tízezer milliárd forint, a teljes magyar pénzforgalomnak nagyjából az egynegyede bonyolódik a MÁK-on keresztül.