Bankkártyás fizetés: tovább ad támogatást a kormány

Vasárnap lejárt volna a bankkártya-elfogadó terminálok számának növeléséhez nyújtott támogatások pályázati ideje, de a kormány úgy döntött, 15 hónapra kibővíti a programot - derül ki a pénteken megjelent Magyar Közlönyből.
Szabó Dániel, 2019. március 30. szombat, 07:58
Fotó: Getty Images

Rengeteg pénzbe kerül az, hogy a magyar lakossági készpénzállomány kisebb megszakításokkal, de még mindig folyamatosan növekszik. A kormány ezért 2016-ban indította el a hazai fizetési rendszer korszerűsítési támogatási programját, ugyanis a készpénzmennyiség csökkenésének alapját a bankkártya-elfogadóhálózat bővítése komolyan segítheti.

A kormány két körben 30-30 ezer pos-terminálhoz adott eddig maximum 80 ezer forintnyi támogatást, azoknak, akik megadott határidőkig nem volt érvényes szerződése. Az első, 2017 végéig tartó ütemben el is kelt 30 ezer készülék, míg a második kör idén márciusig tartott volna, így erről még nincsenek hivatalos adatok.

Most pedig a kormány arról döntött, hogy meghosszabbítja a programot: a pénteki Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint 2019. március 31. helyett 2020. június 30-ig pályázhatnak azok a kereskedők, akik 2017. november 1-jén nem rendelkeztek még érvényes kártya-elfogadói szerződéssel.

Ezzel együtt a szolgáltatók is haladékot kapnak: az eredeti rendelet szerint a pályázók legfeljebb ezer darab terminál támogatásának megfelelő összeget igényelhettek, amelyet előlegként fizetett nekik ki az állam. Ezzel a második hullámban 2021. július 31-ig kellett volna elszámolni, ami eltolódik 2022. szeptember 30-ig.

A szolgáltató a támogatással érintett kártyaelfogadó-eszközök kiosztása után nyilvántartást kell felvennie a támogatott pos-terminálokhoz jutó kereskedőkről. Vezetnie kell az elfogadóhely nevét, székhelyét, adószámát és a működésbe lépő készülék telepítésének helyét, valamint idejét, és az adott telepítési helyen telepített terminálok számát. A nyilvántartást a módosított határidő szerint 2019. április 30. helyett 2020. július 31-ig kell elkészíteni.

Az új készülékek esetében a törvény már előírja, hogy színes érintő kijelzővel kell rendelkezzenek és egyérintéses fizetési tranzakcióra alkalmasak legyenek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Tomi1953, 2019.03.30 10:52

Miért is jó a vállalkozóknak a POS terminál? Talán szeretnek a banknak díjat fizetni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html