Koronavírus: meghökkentő változás a fizetésekben

A nyáron helyreállt a rend a pénzforgalomban. A koronavírus-járvány két hulláma között beindult a költekezés: ismét több pénzt utaltak és a bankkártyáikat is gyakrabban vették elő a vásárlók, a készpénzfelvételek értéke és száma eközben döbbenetes mértékben visszaesett.
Herman Bernadett, 2020. december 15. kedd, 15:37
Fotó: Getty Images

A koronavírus-járvány első hullámának lecsengésével párhuzamosan 2020 harmadik negyedévében a pénzforgalomi folyamatok sok tekintetben visszatértek a pandémia előtti trendekhez, ugyanakkor maradtak olyan területek, ahol a járvány hosszabb távon érezteti hatását a reálgazdasági folyamatok alakítása, illetve a fogyasztók magatartásának és fizetési szokásainak megváltozása miatt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból.

A hazai pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma 2020 harmadik negyedévének a végén 10,5 millió körül alakult, ami hasonló a megelőző negyedévhez. Számottevő átrendeződések a fizetési számlákon belül sem történtek, így az elsődlegesen fizetési célú fogyasztói számlák száma változatlanul kevéssel 6,7 millió alatt alakult. Mindezek mellett azonban - az azonnali fizetési rendszer bevezetéséhez kapcsolódóan - az ügyfelek egyre inkább igénybe veszik a fizetési számlákhoz kapcsolódó kiegészítő, kényelmi szolgáltatásokat. 2020 harmadik negyedévének a végén közel 45 ezer olyan fizetési számla volt, amelyhez legalább egy másodlagos azonosítót regisztráltak.

Egyre több a bankkártya, de kevesebb a készpénzfelvétel

A hazai kibocsátású fizetési kártyák száma 2020 harmadik negyedévének a végén - a megelőző időszakhoz képest több, mint 140 ezer darabos növekmény következtében - meghaladta a 9,7 milliót. Emellett az érintőkártyák száma is jelentősen bővült. A 220 ezer darabot meghaladó növekedés eredményeként az érintőkártyák aránya megközelítette a 90 százalékot.

Míg a koronavírus-járvány év eleji kirobbanása miatt tavasszal szinte valamennyi fizetési mód vonatkozásában jelentős visszaesés volt tapasztalható - darabszámban és értékben egyaránt - a megelőző év azonos időszakához képest, addig nyárra megközelítőleg visszaállt az élet a normális kerékvágásba. Ennek keretében a hazai pénzforgalmi szolgáltatóknál indított egyedi forint átutalások darabszáma több, mint 7 százalékkal növekedett 2020 harmadik negyedévében 2019 azonos időszakához képest. Értékben ugyanakkor még közel 5 százalékos visszaesés volt tapasztalható elsősorban a vírushelyzet reálgazdasági hatásainak elhúzódása miatt. Mindezek mellett a tranzakciók közel 48 százaléka - majd 33 millió tétel - a 2020. március 2-án sikeresen debütáló azonnali fizetési szolgáltatás keretében került feldolgozásra.

A hazai kibocsátású fizetési kártyákkal lebonyolított vásárlási forgalom korábbi dinamikus bővülése is visszatérni látszik a korábbi trendhez. A belföldön lebonyolított tranzakciók száma közel 13, értéke pedig majdnem 20 százalékkal haladta meg a 2019 harmadik negyedévi forgalmat. Hazai kibocsátású fizetési kártyákkal belföldön rekord mennyiségű, összesen 266 millió tranzakciót bonyolítottak le 2 ezer milliárd forintot meghaladó értékben a negyedév alatt. A hazai készpénzfelvételek esetében ugyanakkor az általános elővigyázatosság és ezzel párhuzamosan a fizetési szokások megváltozása, valamint az elektronikus megoldások előnyben részesítése okán jelentős mértékű csökkenés történt. Darabszámban 8 százalék feletti, értékben pedig közel 5 százalékos a visszaesés a megelőző év azonos időszakához képest.

Az internetes vásárlás szárnyalt

Ami a vásárlási tranzakciók változásának fizetési helyzetek közötti különbségét illeti, a fizikai kereskedőknél lebonyolított tranzakciók darabszámban 10, értékben 16, az internetes vásárlások pedig rendre 35 és 38 százalékkal nőttek a megelőző év azonos időszakához képest. Mindezek hatására 2020 harmadik negyedévében az összes hazai vásárlási tranzakció darabszámban 11, értékben pedig közel 19 százaléka kötődött online megrendelésekhez.

A külföldi kártyahasználat vonatkozásában - elsősorban az utazással kapcsolatos óvatossági megfontolások nyári fennmaradása miatt - még kismértékű visszaesés tapasztalható a megelőző év azonos időszakához képest. A vásárlások összesített száma közel 1 százalékkal csökkent, mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy a fizikai vásárlások nagyobb mértékben estek vissza, amit az online fizetések növekedése ellensúlyozott. (A külföldi webáruházakat Magyarországról is el lehet érni.)

Az elsősorban közüzemi és egyéb rendszeres számlák fizetésére használt csoportos beszedések vonatkozásában a tranzakciók száma még közel 7, értéke pedig több, mint 4 százalékkal múlta alul a 2019 harmadik negyedévéhez képesti forgalmat, ami a számlafizetések esetében az egyre gyorsabban terjedő innovatív - elsősorban online - végfelhasználói megoldásoknak is betudható.

A csalók tovább próbálkoztak

2020 harmadik negyedévében a hazai kibocsátású fizetési kártyákkal elkövetett visszaélések száma megközelítette a 20 ezer darabot, ami 20 százalékot meghaladó növekedés a megelőző év azonos időszakához képest. Az okozott kár értéke ugyanakkor 338 millió forint alatt alakult, ami közel 11 százalékos csökkenést jelez. Ezzel párhuzamosan a visszaélések száma és az általuk okozott kár értéke továbbra is elenyésző a teljes fizetési kártyás forgalomhoz viszonyítva. Emellett a fogyasztóknak kedvező jogszabályi háttér miatt a kibocsátói oldalon leírt kár továbbra is kisebb hányada, mindössze alig több, mint 8 százaléka, összesen mintegy 44 millió forint terhelte a fogyasztókat.

2020 harmadik negyedévében a hazai pénzforgalmi szolgáltatók pénzforgalmi szolgáltatások nyújtásából megközelítőleg 140 milliárd forint bevételt realizáltak, ami több, mint 5 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A koronavírus-járvány következtében a VIBER (valós idejű bankközi utalások - nem azonos a március óta használható azonnalit átutalással) forgalom jelentősen visszaesett 2020 második negyedévében, azonban a harmadik negyedévre újbóli növekedés tapasztalható: a VIBER forgalom értéke és a teljesített tranzakciók száma is egyaránt 5-5 százalékkal bővült, míg az előző év azonos időszakához képest érdemi változás nem érzékelhető.

Az előző év azonos időszakához mérten a Bankközi Klíring Rendszer forgalma kismértékben nőtt (a forgalom értéke 4 százalékkal, tételszáma 3 százalékkal). Az előző negyedévhez képest a forgalom értéke közel 7 százalékkal bővült, miközben a tételszám csak csekély mértékben emelkedett.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

gtri, 2020.12.15 23:13

Egy érzékletes adat kimaradt az előző hozzászólásomból.

forrás:
https://mfor.hu/cikkek/makro/csak-nem-akar-csokkenni-a-keszpenz.html

"A hazai készpénzállomány növekedése egyelőre fékezhetetlennek tűnik, sorra dőlnek meg a rekordok, november végén immár 7214 milliárd forint értékű cash forgott a piacon. Összességében pedig 2020-ban már több mint 560 milliárdos a növekmény 2019 végéhez képest."

Hihetetlenül visszaesett a készpénzfelvételek száma és értéke!!! Még egy ilyen 560 milliárdos "növekedési visszaesés" és akkor aztán tényleg befellegzett a készpénznek. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gtri, 2020.12.15 23:04

"ismét több pénzt utaltak és a bankkártyáikat is gyakrabban vették elő a vásárlók, a készpénzfelvételek értéke és száma eközben döbbenetes mértékben visszaesett."

Siker siker hátán a készpénz visszaszorításában...ja, nem.

forrás:
https://mfor.hu/cikkek/makro/csak-nem-akar-csokkenni-a-keszpenz.html
2020. DECEMBER 12. 17:10

"Novemberben 85 milliárd forintnál is több cash került a forgalomba, így a hó végén összességében már 7200 milliárdot is meghaladta a kint lévő készpénzállomány. S a koronavírus-járvány miatt nincs esélye annak, hogy e növekvő trend megforduljon.

Hiába nyugtatgatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két hónapja megjelent közleményében azzal, hogy bár nominálisan nő a készpénzállomány, a dinamika 2018 óta érezhetően lassul. A legfrissebb, ma reggel publikált jegybanki adatok ugyanis ezt nem támasztják alá. Hiszen novemberben 85,2 milliárd forinttal nőtt a forgalomban lévő készpénzállomány, míg októberben 71 milliárddal, szeptemberben pedig csak 21,5 milliárddal."

Szóval ismét növekszik a készpénzfelvételek értéke. Nagyon kell igyekezniük az MNB "statisztikusainak", hogy ezt a növekedést majd a következő jelentésükben "semmmiségnek" állítsák be. Bár kétség kívül így fognak tenni. De az a 7200 milliárd forintocska akkor is ott lesz a lakosságnál készpénzben, akárhogy "statisztikáznak".

Persze mindenki jobban tenné, ha a játékpénz forinttól szabadulna. Alacsony kamatkörnyezet, fokozatosan gyengülő forint. "Versenyképességünk" csakis a gyengülő forinton alapul. Aki forintban tartja a megtakarítását annak olvadozni fog a megtakarítása (NER kegyencek persze kivételek, ők zsíros forintfalatokhoz fognak jutni. :))

Hogy sikerült a kiváló újságírónak december 15-én nem a december 12-én publikált friss MNB adatokról értekezni, hanem az előző MNB jelentés nyári hónapokra vonatkozó statisztikáját mutatni? Javaslom 2021 januárjában mondjuk a 2012 januári adatokról cikket írni. A szakmai tudás az egekben. :)
Nyugtató hírek közlése a pártfeladat? Én is tudok nyugtató hírt: Sokkal kevesebb idős ember lett gyilkosság áldozata ebben az évben mint a tavaly. Remélem minden idős ember örül. Nincs okuk félni most decemberben. Vagy mégis van valami okuk a félelemre függetlenül a gyilkosságok számának alakulásától?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html