A készpénzmánia újabb bizonyítéka: szeptember végén - a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint - 5 697 200 000 000 forintot, azaz 5697 milliárd forintot tett ki az állomány. Ez pedig 13,6 százalékkal haladja meg a múlt év végi szintet.

2009 szeptemberében még alig több mint 2000 milliárd forintra rúgott a készpénzállomány, vagyis azóta két és félszeresére duzzadt.

Húszezresek és társaik

Szeptember végén 510 millió bankjegy volt forgalomban, összértékük meghaladta az 5616 milliárd forintot. Mennyiségben 19 százalékos, értékben 16 százalékos növekedést jelent éves szinten. A legjelentősebb bővülést a 20 ezer forintos bankjegyek produkálták.

A bankjegyek mellett az érméknél is növekedés volt: összértékük 71 milliárd fölé nőtt, ez 8 százalékkal haladja meg az  egy évvel korábbit. Darabszámban pedig 7 százalékos volt a növekedés, így 2018 szeptember végén több mint 1,8 milliárd forintérme volt forgalomban.

Sok-sok vásárlás

A fenti adatok szerint tehát továbbra is hatalmas a készpénzállomány, ez pedig már kormánynak sem tetszik. Varga Mihály pénzügyminiszter a Készpénzkímélő iskolák című programot bemutató sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy az állam több programmal is támogatja a készpénzkímélő fizetési módok terjedését, a pénzügyi tudatosság erősödését Magyarországon.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely pedig az október 17-i kormányinfón a Napi.hu kérdésére reagálva többek között azt mondta, a kormány olyan befektetési és megtakarítási formák támogatásával akarja elérni a készpénzállomány csökkentését, amelyek vonzók lehetnek a lakosságnak, szemben a készpénz tartásával.

A készpénzhasználat rövid távon racionális döntés a lakosság részéről. A rengeteg készpénzfizetéses tranzakció miatt az egyébként jelentős költségek (készpénzkezelés, készpénzszállítás satöbbi) nagyon sok tranzakcióra jutnak, így az egy-egy készpénzes vásárlásra jutó kiadás alacsony. Bár az elektronikus fizetési megoldásoknál a fix költségek jelentősek - például a működést biztosító informatikai rendszerek fenntartása miatt -, ám hosszú távon a változó költség alacsonyabb, mint a készpénznél.

Ugyan a bankkártyás forgalom is jelentős növekedést mutat - az első félévben 25 százalékkal 2500 milliárd forintra emelkedett - a készpénzállomány is növekszik. Így az elektronikus megoldásoknak sokkal tempósabban kellene emelkednie, hogy a készpénz veszítsen a népszerűségéből.