Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár az elektronikus megoldások egyre népszerűbbek, Magyarország továbbra is a készpénz rabja - derül ki a legfrissebb jegybanki adatokból.

Ez azt jelenti, hogy minden egyes magyar polgárra csaknem 50 ezer forint készpénz jut.

Itt az új rekord

Idén augusztus végén ugyanis a forgalomban lévő készpénzállomány 4 815 000 000 000, azaz 4 815 milliárd forintot tett ki. Ez minden idők legmagasabb értéke - legalábbis 1998 januárja óta mindenképpen, azóta állnak rendelkezésre erről idősoros statisztikák.

Összehasonlításképpen: 1998 augusztusában 704 milliárd forintot tett ki a készpénzállomány, majd fokozatosan hízott. Négy évvel később 1258 milliárdnál jártunk, 2007 augusztusában pedig először lépett 2000 milliárd fölé. Azóta pedig a két és félszeresére nőtt.

A pénzügyminiszter sincs oda érte

Magyarország készpénzmániája már a kormánynak sem tetszik. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tavaly például azt mondta, hogy a készpénz népszerűségében szerepet játszik a tranzakciós illeték, a bankkártya-elfogadóhelyek alacsony száma, fenntartásuk költsége, valamint az is, hogy a bankkártyával ingyenesen felvehető készpénz mennyisége és az ingyenes felvételi alkalmak száma korlátozott. Azokban az országokban, ahol magas a készpénzállomány, ott általában a feketegazdaság aránya is magasabb.

 

Varga a napokban, az 55. közgazdász-vándorgyűlésen pedig arról beszélt, ősszel kiemelten foglalkozik még az NGM a készpénzforgalom visszaszorításával. Ennek érdekében például a nemzetgazdasági tárcánál készül egy program, amely a kártyaelfogató terminálok számának bővítését célozza.