Készül a második görög mentőcsomag

A Görögországnak nyújtandó második mentőhitel nagyjából akkora lehet, mint a 110 milliárd euró összegű első csomag - mondta Jeórjiosz Papandreu, Görögország miniszterelnöke az európai kormányfők két napos brüsszeli tanácskozásán.
MTI-Eco, 2011. június 24. péntek, 18:00
Fotó:

Uniós források szerint az új mentőcsomagból 30 milliárd eurót a magánhitelezők fedeznének a tulajdonukban lévő papírok lejárati idejének átütemezésével, míg 30 milliárd euró származna a görög privatizációból. A fennmaradó összeget biztosítaná az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap. A csomaggal kapcsolatos végső döntést az euróövezeti pénzügyminiszterek július 3-án vagy 11-én hozhatják meg - vélik az ügyet jól ismerő források.

Bízhatunk partnereink támogatásában, mivel felismerik a görög emberek áldozathozatalát. Mindent megteszünk, hogy végre rend legyen a házunk táján - mondta Papandreu.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az Európai Tanács jóváhagyta a korábbi mentőcsomag esedékes, 12 milliárd eurós részletének folyósítását is, amelyhez július elején juthat hozzá Athén. A 12 milliárd eurós összeg kifizetése azonban még várat magára, mivel annak feltétele, hogy a görög parlament a jövő héten elfogadja a kormány 28,4 milliárd eurós kiigazítást hozó öt éves reformtervét.

A parlamenti jóváhagyás azonban elemzők szerint nehézségekbe ütközhet, mivel az ellenzék kategorikusan elutasítja a további megszorításokat, míg a 300 fős parlamentben 155 képviselőt adó kormánypárti szocialista frakcióban is egyre több képviselő adott hangot elégedetlenségének.

A nemzeti felelősségtudat érvényesülni fog a parlamenti szavazáskor - válaszolta a görög miniszterelnök arra kérdésre, hogy szerinte támogatja-e majd valamennyi képviselője a reformprogramot. Arra az újságírói felvetésre, hogy nem járna-e jobban Görögország, ha elhagyná az euróövezetet, Papandreu leszögezte: az azonnali államcsődöt jelentene.

HOZZÁSZÓLÁSOK