Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Január 13-ára datálva jelent meg kormány első határozata, amely a költségvetési tartalékot érinti. Idén ez a 16. nyilvános kormányrendelet, ami jól jelzi a kormány rendeletalkotási tempóját, ám ennek ellenére mégsem szokásos, hogy az év 13. napján a költségvetési tartalékhoz kellene nyúlni az előre nem látható kiadások miatt.

A 2017-es költségvetés azonban ebből a szempontból terhelt, hisz a költségvetési törvényt de facto tavaly májusban végleges formába öntötték majd azt júniusban első is fogadta a parlament. A kormány a kiszámítható gazdálkodással magyarázza májusi költségvetést - ám ez nem igazán működik, hisz 2017 januárjára a törvény elavult. Azóta több száz milliárd forintos differencia keletkezett a büdzsé és a valóság között, illetve az átalakult makropálya az adócsökkentések és a kormányzati kötelezettségválások miatt.

Ennek fényében már viszont annyira nem meglepő, hogy a kormány már most 480 millió forintot vett ki az 110 milliárd forintos tartalékból az emberi erőforrás tárca számára, hogy a minisztérium azt a "versenysport támogatásra" fordítsa. A kormány rendeletalkotása szokásainak megfelelően most sem derül ki a határozatból, hogy azt mire költheti az Emmi, mely sportágak, szövetségek, személyek támogatására.

Nem példátlan a korai költekezés: tavaly február 8-án nyúltak a tartalékhoz, akkor a frissen fölálló Rogán-minisztérium kistafírozásra kellett 2,4 milliárd forint. De 2013-ban arra is volt példa, hogy január negyedikén 2 milliárd forintot elvettek egy kormányhivatal felállításra, igaz hónapok múlva visszatették a tartalékba a pénzt, mert a kormányablak nem épült olyan tempóban, hogy az indokolná a tartalékból való finanszírozást.