Januártól megyei kormányhivatalokat hoznak létre, amelyekbe beolvasztják 15 szervezet tevékenységét, 2013-tól pedig a tervek szerint az önkormányzati jegyzők államigazgatási hatásköreit a kormányhivatalok járási hivatalaihoz telepítenék - olvasható a Népszabadság csütörtöki számában. Az elképzelések szerint az anyakönyvezéstől a gyámügyig, az építési engedélytől a személyi okmányok cseréjéig mindent egyetlen helyen intézhetünk majd.

Jelentősen bővül ugyanakkor az interneten keresztül lebonyolítható ügyek köre is. Megyei kormányhivatalok jönnek létre, amelyek élén az állam megyei vezetője áll, s ő - a rendőrség és az APEH kivételével - maga alá gyűjti, átszervezi, ésszerűsíti a hivatalokat, nyilatkozta Orbán Viktor még kijelölt miniszterelnökként.

A kormányfő bejelentése után komoly szakmai munka indult, amelynek eredményeként az a döntés született, hogy az integráció azokra a hatósági munkát végző szervezetekre terjedjen ki, amelyek ügyfeleket fogadnak - mondta a lapnak Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára. Szabó Erika mindezt a közigazgatás történelmi léptékű átalakításának tekinti a lap szerint, amely első lépcső a valóban egyablakos ügyintézéshez.

Ha ugyanis összevonják azokat az államigazgatási szerveket, amelyekkel az emberek kapcsolatba kerülhetnek, érdemi lépést tesznek annak érdekében, hogy mindent tényleg egyetlen helyen lehessen elintézni. Az integrált ügyfélszolgálatok felállítására egy kormányhatározat szerint az idén ötszázmillió, jövőre további másfél milliárd forintot kell átcsoportosítani.