A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben a tüdőgondozó és a krónikus belosztály működését veszélyezteti elsősorban, ha az intézmény nem kap mentességet a nyugdíjrendelkezések alól. Utóbbi még feltölthető, tüdőgyógyász szakorvosból azonban hiány van − mondta lapunknak Bodnár Attila főigazgató. Gyakorlatilag minden orvos érintett a két osztályon, távozásukkal az osztály, illetve a szakrendelés működésképtelenné válna, más helyeken azonban nem ilyen tragikus helyzet. Bodnár szerint az intézményben orvoshiány ugyan nincs, a minimumfeltételeknek azonban − az országos helyzethez hasonlóan − nem tud minden esetben megfelelni a kórház, ahol összesen 100 főt, ezen belül 20 orvost érint a nyugdíjazás.

Az új szabályozás nem jelentene gondot, ha kellően felkészülhetnének rá az intézmények, és más típusú jogviszonyra térhetnének át a foglalkoztatásban, erre azonban most nem volt idő − fogalmazott Kázmér Tibor, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak főigazgatója. Az intézményben a tüdőgyógyászokon kívül a radiológusok és a mellkassebészek esetleges kiesése is komoly problémát jelentene. A főigazgató szerint intézménye korábban is törekedett a közalkalmazotti státusok mellett a rugalmas alkalmazási formák bővítésére, több szabad foglalkozású, szerződéses orvost foglalkoztatnak. A határozat a Budai Gyermekkórház számos szakemberét is érinti, a János Kórházban összesen 75 főt, közülük 25 orvost (8 osztályvezető főorvost), 23-an nem kérik továbbfoglalkoztatásukat.

Kázmér úgy látja, az új területi ellátási kötelezettség (tek) nem hozott nagy változást a kórház életébe, az ellátandó területek száma inkább csökkent. A Semmelweis tervben megfogalmazott nagytérségi felosztás alapján ezért több területen is további konzultációt kezdeményeztek a tek felosztásáról a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézettel (GYEMSZI), illetve az ÁNTSZ-szel. Az intézmény változatlanul felkészült az eredeti tekes betegek ellátására is − hangsúlyozta a főigazgató.

A költségvetésben nincs nyoma a kieső nyugdíj kompenzálásához szükséges forrásoknak, miként a korábbi béremelés alapbérbe építésének sem − mondta lapunknak Havas Szófia, az MSZP egészségpolitikusa, aki úgy véli, egyéni mentességet csak politikai szempontok alapján kapnak majd az érintettek. A politikus szerint a nyugdíjszabályok változása különösen veszélyezteti a gyermekgyógyászatot, a traumatológiát és a diagnosztikai területeket − van olyan központi kórház, ahol az említett szakmákban mindössze két nem nyugdíjas korú dolgozik.