Öt helyett csupán négy év szakmai gyakorlat is elegendő lesz ahhoz, hogy egy pedagógus intézményvezetői posztra pályázzon - derült ki egy a lap birtokába került, a kormány által még nem tárgyalt előterjesztésből. Az előterjesztő maga Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter, valamint Bódis József oktatási államtitkár.

A javaslatuk pedig úgy orvosolná a tankerületekben az igazgatóhiányt, hogy ha egy igazgatói pályázati eljárás azért lett eredménytelen, mert egyik induló sem rendelkezett ezzel a szakképzettséggel, akkor ezt nem várják el a második körben. Így legfeljebb két éves megbízatást kap a győztes, azt is csak egyszeri alkalomra, de vállalni kell az intézményvezetői szakképzettség megszerzését. Ha ez sikerül, megbízása - újabb pályázat nélkül - további három évvel meghosszabbítható.

Ismét adminisztratív intézkedésekkel akarnak egy egyre súlyosbodó problémát megoldani - kommentálta az újságnak egy Pest megyei iskola igazgatója, aki szerint azért sem nagyon tülekednek az igazgatói posztokért a jelöltek, mert az intézményvezetőknek egyre kevesebb beleszólásuk van az iskolák tényleges irányításába, saját pedagógiai programokat sem tudnak megvalósítani.