Az akkori csúcs idején mintegy 40 ezer kínai élt hazánkban, számuk mára tízezerre csökkent. A szakember szerint a lakosság körülbelül 3,5 százaléka külföldi, honosított vagy külföldön született magyar állampolgár, míg az európai országokban ez az arány meghaladja a 9 százalékot. Az elvándorló, körülbelül 700 ezer határon túli magyar többsége a tengerentúlon, valamint nyugat-európai országokban telepedett le, közülük mintegy 160-170 ezren élhetnek Magyarországon. A szociálpolitikus szerint jelenleg mintegy 180 ezer külföldi állampolgár él Magyarországon, s további 30 ezren külföldön születtek, de szüleik révén magyar állampolgárnak számítanak. Kováts szerint az évente hazánkba érkező 16-17 ezer nemzetközi bevándorló nélkül Magyarország lakossága már régen tízmillió alá esett volna, mindeközben egyes nemzetközi felmérések arról tanúskodnak, hogy az Európai Unió tagállamai közül Magyarország az idegeneket leginkább elutasító országok közé tartozik. Ennek ellenére az európai országokhoz képest viszonylag ritkák a külföldiekkel szembeni atrocitások Magyarországon.