A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A közfoglalkoztatottak 4,4 millió négyzetméteren végeztek gáttestkarbantartást, kaszálást, parlagfű- és nádirtást és egyéb munkákat, emellett 1578 kilométernyi, összesen 118, belvízelvezetésre és öntözésre is használt csatorna fenntartási munkáit is elvégezték, a 933 műtárgy karbantartása során több mint 18,1 ezer köbméter iszapot távolítottak el kézi erővel.

Az idén kismértékben csökkent a vízügyi igazgatóságok által szervezett közfoglalkoztatási programokra elkülönített támogatás összege, várhatóan 21,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre e célra. Ebből 19 181 ezer ember foglalkoztatását és mintegy 3,35 millió négyzetméternyi gáttest karbantartását tervezik. A program első szakaszában az igazgatóságok nyolc hónapra 17,219 milliárd forint támogatásban részesülnek, a fennmaradó rész jut a tervezett két hónapos második szakaszra a téli időszakban. Az idén az év eleji védekezésbe Start-munkásokat is bevontak.