Kevesebből is kijöhet az E.On-üzlet

Heteken belül összehívják az MVM Zrt. közgyűlését, hogy meghozzák a végleges döntést az E.On gáznagykereskedő és gáztároló leányvállalatának megvételéről – értesült a Világgazdaság. A vételár számottevően alacsonyabb lesz annál a 875 millió euró plusz 90 milliárd forintnál, amennyivel az ügylet miatt nemrég módosították a költségvetést.
NAPI, 2013. február 18. hétfő, 22:54
Fotó: Napi.hu

Néhány héten belül összehívják az állami MVM Zrt. azon közgyűlését, amelyen az E.On két magyarországi leányvállalatának megvételéről fognak határozni. A vállalati döntést végső soron a villamos ipari csoport 99,96 százalékos tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő mondja majd ki. A lap információi szerint a közelmúltban igencsak nagy ráhagyással módosították a költségvetést, amikor az ügylet céljaira 875 millió eurónyi, plusz 90 milliárd forintnyi összeget tettek az MVM számára hozzáférhetővé, az ár ugyanis ennél jóval alacsonyabb lesz.

Annak alapján, hogy a hivatalos bejelentésben szereplőnél végül kisebb lehet a vételár, feltehető, hogy a tárgyalásokon terítékre került többféle E.On csomag közül végül egy kisebb fog gazdát cserélni. Nem kizárt például, hogy az MVM nem tart igényt a tárolóban lévő, értékesíthető gáz (mobilgáz) egészére. Az is megeshet, hogy olyan megállapodást köt, hogy az átveszi az összes gázt, de azt később szintén gáz visszaadásával ellentételezi.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bertalaszlo, 2013.02.19 09:48

Most a gombhoz varrják a kabátot, vagy a kabáthoz a gombot?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2013.02.19 09:15

Most, hogy a Jobbik ügyészségi vizsgálatot kért az ügyletre, reméljük, valóban hozzáigazítják a valós értékbecsléshez.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html