A következő években a kormány 2500 milliárd forintot fordít közútfejlesztésre, amelyből több mint ezer kilométernyi, elsősorban gyorsforgalmi- és főút épül meg; az összeg felét uniós, felét hazai forrásból finanszírozzák. 2024-re így a jelenlegi 1430 kilométernyi gyorsforgalmi úthálózat 2000-re bővül, amellyel "Magyarország Európa élmezőnyébe tartozik majd" -  mondta Tóth Andor Nándor.

A 2500 milliárd forint 80 százalékára már rendelkeznek szerződéssel, így az útépítések hamarosan elkezdődhetnek. Békéscsaba mellett 2022-ig magas szintű közúti kapcsolatot kap Eger, Kaposvár, Szolnok, Sopron és Zalaegerszeg. A helyettes államtitkár elmondta: az M44-es Magyarország kelet-nyugati gyorsforgalmi úthálózatának részét képezi majd, az M5-ösön keresztül az M7-est és az M6-ost összekötő M8-as autópálya-hálózatba kapcsolódik majd be. (Ismét nagyot nyert a Duna Aszfalt.)

Pántya József, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta, az M44-es Békéscsaba-Kondoros szakasza 17,6 kilométer lesz, 41,4 milliárd forintnyi hazai forrásból épül meg a Duna Aszfalt Kft. kivitelezésében. A munka lőszermentesítéssel és a régészeti feltárással heteken belül elindulhat.

Három szakaszra bontva építik meg, Kondorosnál lesz egy külön, 1 kilométeres szakasz, amely 2019 negyedik negyedévére készül el. Egy 16,6 kilométeres szakasz - amely mellett párhuzamosan 12 kilométernyi földutat is megépítenek - 2020 közepére készül el, Békéscsabánál pedig a Fürjesi-úti csomópont 2021 első negyedévére lesz kész.

Pányta József emlékeztetett, az M44-es Tiszakürt-Kondoros közti 62 kilométeres szakaszának építését 2016 decemberében kezdték el.

Vantara Gyula (Fidesz) országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos szerint az M44-essel Békés megye "az ország vérkeringésébe" kapcsolódik be. Teljes megépítésével Budapestről a békési megyeszékhelyre 45 perccel csökken az útidő, a 44-es főút melletti települések átmenő forgalma enyhül, a térség versenyképessége nő, ami a foglalkoztatási és az elvándorlási problémák megoldásához is hozzájárulhat.

Az M44-es gyorsforgalmi út 110 kilométer hosszú lesz, 54,6 kilométernyi fejlesztés Békés megyében valósul meg.