Az idén novemberben is több mint 1,1 millió gépjármű-üzembentartó érintett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) adatai szerint. A biztosítók idén is legkésőbb november 2-áig teszik közzé az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb díjaikat. Az érdekelt ügyfeleknek erről az értesítést 50 nappal a biztosítási évfordulót megelőzően kell megkapniuk a biztosítójuktól.

Akinek nem tetszik a tarifa, ma van rá utoljára lehetősége, hogy váltson: éjfélig mondhatja fel a szerződését a régi biztosítójánál. Az új szerződést elég december 31-én éjfélig megkötni, de persze a legtöbb autós ahogy felmondja a régit, meg is köti az újat, hiszen tudja már, melyik másik biztosítóhoz szerződik át.

Egyre kevesebb a váltó

Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem a gépjármű megvásárlásának napja számít évfordulónak. Aki az elmúlt szűk 11 évben vásárolt autót, annak már nem január 1-jén van az évfordulója, ritka ugyanis, hogy valaki éppen ezen az ünnepnapon vesz gépkocsit, és nem pont előtte vagy utána. Minden ötödik autós azonban még így is január 1-jei évfordulós.

A tavalyi kampány során az érintettek közül 141 836 gépjármű szerződése szűnt meg különböző okok miatt. A társaságok ezen belül hatvannégyezer magánszemély által üzemben tartott személyautó szerződését törölték tavaly év végével, vagyis az elmúlt évek tendenciája alapján nagyjából tehát minden tízedik érintett vált biztosítót. A legtöbb január 1-jei évfordulós autós B10 bónuszfokozatban van (körülbelül a háromnegyedük ilyen), ezért az átlagdíjuk alacsonyabb a jellemző kgfb-s átlagdíjnál.

Hogy az idén hányan váltanak, még nem tudni: sokan időzítik ugyanis a szerződés felmondását az utolsó napokra. Összesen 13 biztosító közül választhatnak az idén az érintettek, a saját autójukra vonatkozó díjakat több alkusz portálján és a Mabisz honlapján is kiszámíthatják.

8 százalékos díjemelés volt

A Netrisk alkuszcég adatai szerint a biztosítók átlagosan 8,3 százalékos díjemelésről értesítették az érintett ügyfeleiket, aki pedig talált olcsóbb ajánlatot és a váltás mellett döntött, átlagosan 5 300 forintot takarított meg új szerződése révén. A különbségek az egyes cégek között nagyok: volt olyan biztosító, amelyik nem emelt árat, és olyan is, amelyik átlagosan 22 százalékkal drágította meg a biztosítást. Ugyanaz a biztosító más-más szegmensben is nagyon eltérő módon változtathatott a díjain, ezért érdemes mindenkinek kiszámolnia, nem éri-e meg a váltás.

A Netrisk szerint az előző évekből származó adatok rendre azt mutatják, hogy az autósok jelentős része a határidőhöz közeli napokra hagyja a döntést: 35-40 százalékuk az utolsó héten lép. Ennek alapján még az elmúlt héten is akár 40 ezer szerződést mondhattak fel.

Az új szerződések átlagdíjának mértéke 26 500 forint körül mozog. Egy átlagos váltó valamivel több mint 5 ezer forintot nyert, de voltak, akik 10 ezer forint fölött takarítottak meg a váltással. A Netrisk.hu-nál leadott megrendelések összesítése alapján az idei kampány nyertesei a Generali, a K&H és a Genertel lehetnek majd.