Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mivel egykulcsos a magyar adó, pontosan ugyanezzel a 48,2 százalékos értékkel kell számolni minden más jövedelmi kategóriában is - kalkulál a portál. Azoknál, akik pontosan az átlagbért keresik, ez az OECD harmadik legnagyobb adóterhének számít (Belgium, valamint Németország került elénk a listán). Azoknál pedig, akik az átlagbér 167 százalékát kapják meg, már csak a nyolcadik legmagasabbnak számít a magyar adóteher, vagyis valóban a gazdagabbak járnak jól az adórendszerünkkel.

A szervezet friss tanulmányának adataiból egyértelműen kiderül az adatokból, mennyivel jobb a helyzetük azoknak is, akiknek gyerekük van. Ha például az egyedülálló, két gyereket nevelő, az átlagbér 67 százalékát kereső emberek adóterhét nézzük, a magyar adat máris csak 25 százalékos, ami az OECD 10. legmagasabbja.

Jól mutatja a családtámogatás helyzetét az is, hogy ha egy párt veszünk, akik közül az egyik az átlagbért keresi, a másikuk pedig annak harmadát, akkor a legmagasabb adóteherrel kell számolniuk, míg ha van két gyerekük, akkor máris csak a hetedik legnagyobbal.