Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Budapesten és Pest régióban, illetve a Közép- és Nyugat-Dunántúlon élők turizmusban való részvétele meghaladta az 50 százalékot, az ország más területein élők esetében azonban annak ellenére is elmaradt attól, hogy az Észak-Magyarországon és az Alföldön élők is nagyobb arányban indultak útnak, mint a megelőző évben.

A magyar lakosság 2018-ban az előző évit 12 százalékkal túlszárnyalva 23 millió külföldi utazást tett. Az eltöltött idő 8,7 százalékkal 62 millió napra nőtt. A többnapos utazások legkedveltebb célpontjai a szomszédos országok, valamint Németország, Csehország, illetve a mediterrán országok, Olaszország, Görögország voltak.

Folyamatosan nő a külföldi beutazások száma, 2018-ban a külföldiek az előző évhez mérten 4,9 százalékkal több, 58 millió utazást tettek Magyarországra. A tartózkodási idő szintén nőtt 4,5 százalékkal, az átlagos tartózkodási idő 2,3 nap körül ingadozik.

A belföldi többnapos turisztikai utazásokra 347 milliárd forintot fordítottak a magyarok, ami folyó áron 5,7 százalékos emelkedés 2017-hez képest. Tavaly a magyarok 888 milliárd forintot költöttek el külföldön, 8,7 százalékkal többet, mint 2017-ben.

A több napra Magyarországra látogató külföldiek kiadásai 13 százalékkal nőttek, és elérték a 2067 milliárd forintot. A külföldiek magyarországi kiadásainak 55 százaléka (1144 milliárd forint) a szabadidő, szórakozás, egészségmegőrzési célú utazásokhoz kapcsolódott. Ezen belül a legnagyobb súlya a városnézésnek és a körutazásnak volt, amire 2018-ban 657 milliárd forintot költöttek az utazók, kiadásaik összege számottevően, 26 százalékkal nőtt.

Kik és mennyit költöttek Magyarországon?

A legnagyobb összeget, 234 milliárd forintot az Ausztriából érkezők adták ki, elsősorban termékekre, másrészt szolgáltatásokra, többek között fogászati és gyógykezelésekre. A németek 223 milliárd, a Romániából, az Egyesült Államokból, illetve a Szlovákiából érkezők 172 milliárd, 163 milliárd, illetve 129 milliárd, az Egyesült Királyságból utazók 109 milliárd forintot költöttek tavaly Magyarországon.