Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A HG 360 Reklámügynökség Kft. nyerte meg a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) nettó 1,57 milliárd forint (bruttó kétmilliárd forint) értékű közbeszerzését, a cég feladata az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósult, illetve megvalósuló kormányablakok működésének bemutatására és népszerűsítésére vonatkozó kommunikációs kampány lebonyolítása. Ebben az összegben a médiavásárlás, a kreatív tervezés  valamint a gyártással kapcsolatos feladatok megtervezése is benne van - derül ki az Európai Unió közbeszerzési értesítőjéből. A vállalkozás egyedüli ajánlattevőként nyerte meg a NKH gyorsított meghívásos közbeszerzését, az eljárás eredményéről október 12-én döntöttek.

A rendkívüli sürgősséget az uniós pénz mielőbbi elköltésével indokolta a hivatal: a 2007-2013-as uniós időszakban rendelkezésre álló technikai segítségnyújtási keretet (kommunikációs költségek) 2015 végéig lehet felhasználni. A kormányablakok kommunikációs kampányát pedig - a közbeszerzési kiírás szerint - november 15-ig lebonyolítanák. A hivatal szerint ezért volt szükség a gyorsított meghívásos közbeszerzésre.

A HG 360 részt vett a kormányzat egyik vitatott, a migrációs helyzettel kapcsolatos kommunikációs kampányának lebonyolításában is, kétszer nettó 300 millió forintért végezte el a hirdetési feladatokat. A első szerződést júliusban, a másodikat szeptemberben kötötték a céggel. A HG 360 az egyike azon társaságoknak is, amelyek kivehetik részüket az NKH 25 milliárd forint keretösszegű, kormányzati kommunikációs feladataiból. Emellett a a Miniszterelnökség "a magyar reformok működnek" kampányában is részt vett.

A HG 360 a nyilvánosan a Céginfo.hu szerint tavaly 589 millió forint bevételt ért el 5,2 milliós mérleg szerint eredmény mellett. Azt megelőzően 750 milliós bevételt és 372 ezer forintos nyereséget termelt a cég.