Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 17 országban közel négyezer ember megkérdezésével készült kutatásból kiderül, hogy az autóvezetők 69 százaléka szokott telefonálni vezetés közben. Ez még kihangosítóval vagy headsettel biztonságosan megoldható, azonban 17 százalékuk vallotta be, hogy üzeneteket is szokott írni, 8 százalékuk pedig a közösségi médiát is használja. Inni az emberek 36 százaléka szokott, enni 32 százalék, dohányozni pedig 10. A vezetés közben olvasók aránya 5 százalék, azoké pedig akik sminkelnek is, 2 százalék.

A Leaseplan kutatása azt is vizsgálta, hogy az emberek az autójuktól vagy a mobiltelefonjuktól válnának-e meg szívesebben. A válaszadók több mint fele azt nyilatkozta, hogy inkább a telefonját dobná ki, és csak 7 százalék oldaná meg a közlekedését máshogy, de tartaná meg a telefonját. Az emberek harmada nem tudna választani. A fiatalabb generáció körében ugyanakkor a telefon sokkal fontosabb és inkább megoldanák a közlekedést autó nélkül.

Az autós kiegészítők közül férfiak a GPS-t, az audio-rendszert és a tempomatot tartják a legfontosabb extráknak, míg a nők az ülésfűtést és a tolatóradart. Az önvezető autóktól a válaszadók 57 százaléka tart és csak 14 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy mindenképpen használná.

Szomorú, de az elektromos autók elutasítottsága még mindig 71 százalék, elsősorban azért, mert az emberek azt gondolják, hogy hosszú utakra nem megbízható választás.