Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A gazdaságpolitikai intézkedéseknek köszönhetően tavaly a GDP 4,1 százalékával nőtt a gazdaság, ami érdemben járult hozzá a költségvetési bevételek kedvező alakulásához - írta a PM.

A 2016 őszén megkötött hatéves béremelési és adócsökkentési megállapodás hatásai már 2017-ben érezhetőek voltak, ugyanis az adócsökkentések ellenére a növekvő béreknek és a bővülő foglalkoztatásnak köszönhetően személyi jövedelemadóból 127,5 milliárd forinttal, míg a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból 147,8 milliárd forinttal magasabb összeg folyt be az államkasszába az eredetileg tervezetthez képest.

A közlemény szerint az emelkedő bérek és az adócsökkentések nyomán több pénz maradt a családoknál, ami elősegítette a háztartások fogyasztási kiadásának 4,7 százalékos bővülését.

A gazdaság fehérítését célzó intézkedések - mint például az online pénztárgépek, illetve az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) - pedig az általános forgalmi adóból származó bevételek alakulására voltak hatással.

A magyar kisvállalkozások körében két könnyített adónem vált népszerűvé, a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), előbbinél 30 százalékkal, utóbbinál 65,7 százalékkal több bevétel érkezett az eredetileg tervezetthez viszonyítva.

A kiadási oldalon a kormány otthonteremtési programját emelték ki: a lakásépítési támogatások 2017-ben 24,6 százalékkal nőttek az előző évihez képest, ahol a családi otthonteremtési kedvezményre és adó-visszatérítési támogatásra fordított összegek mintegy 80 százalékkal haladták meg a 2016-os összegeket.

A költségvetés maradéktalanul biztosította a közszolgálatban dolgozó pedagógusok, orvosok, ápolók folytatódó béremeléseinek és a bevezetett egyéb bérintézkedéseknek a fedezetét, valamint a családtámogatások kifizetését

- írta a PM.

Az európai uniós kiadások 2571,4 milliárd forintot tettek ki, amelyek főként a gazdaság- és területfejlesztési programok megvalósulását szolgálták.

Tavaly a migrációs nyomás visszaszorítása érdekében a határvédelmi feladatok ellátására a költségvetés 155,1 milliárd forintot költött.

Tavaly a hatéves béremelési és adócsökkentési megállapodás hatására érdemi béremelkedés valósult meg, fennmaradt a költségvetés stabilitása és magasabb növekedési fokozatba kapcsolt a gazdaság - írta a PM.

A kép forrása: Shutterstock.