Kiderül, hány állástalan van Magyarországon

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, a befektetők a munkaerőpiaci adatok mellett a részletes júliusi külkereskedelmi adatokra, és az ipari termelői árak augusztusi alakulására figyelhetnek.
MTI, 2016. szeptember 25. vasárnap, 09:44

Kedden publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a június-augusztusi gördülő negyedéves munkaerőpiaci adatokat.

Május-júliusban tovább csökkent a munkanélküliek száma, 78 ezerrel volt kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta pedig egy év alatt 1,8, a második negyedévihez viszonyítva 0,1 százalékponttal, 5,0 százalékra mérséklődött. Május-júliusban 148 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz hasonlítva, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 2,8 százalékponttal, 66,9 százalékra emelkedett.

Pénteken az ipari termelői árak augusztusi alakulásáról közöl statisztikát a KSH.

Az ipari termelői árak júliusban átlagosan 2,3 százalékkal csökkentek, ezen belül a belföldi értékesítés árai 3,5, az exportéi 1,7 százalékkal mérséklődtek az egy évvel korábbihoz képest. A tájékoztatás szerint 2016 első hét hónapjában a belföldi értékesítés árai 4,3, az exportértékesítéséi 0,7 százalékkal csökkentek, így az ipari termelői árak összességében 1,9 százalékkal alacsonyabbak voltak a 2015. január-júliusihoz képest.

Szintén pénteken jelenik meg a külkereskedelmi termékforgalom júliusi alakulásának második becslése.

A szeptember 8-án kiadott első becslés szerint júliusban jobban csökkent az import az exportnál: az export euróban kifejezett értéke 5,2, az importé 6,0 százalékkal csökkent a múlt év azonos hónapjához képest, a kereskedelemi többlet 24 millió euróval, 662 millió euróra emelkedett. Júliusban az export értéke 7,283 milliárd, az import 6,621 milliárd euró volt. A kivitel 1,162 milliárd euróval, 13,8 százalékkal esett vissza az előző havihoz viszonyítva, míg importban 713 millió euró, 9,7 százalék volt a havi csökkenés. Az év első hét hónapjában az export euró értéke 1,9, az importé 0,2 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A kereskedelmi aktívum 6,038 milliárd eurót tett ki, 893 millióval nőtt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Meningitis, 2016.09.25 12:04

A közfoglalkoztatottakat havonta, azaz évente x12 alkalmazzák ugyan azt az embert...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html