A KSH reggel teszi közzé az építőipar júliusi teljesítményét, illetve a létszám és a keresetek első héthavi alakulását mutató statisztikákat. Emlékeztetőül: az építőipari termelés volumene 2009 júniusában 15,9 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbinál, míg a hathavi termelés 1,9 százalékos mínuszt mutatott. A termelés nagyarányú bővülése mintegy fele-fele részben az előző évi nagyon alacsony bázis, illetve a nagy út-, vasút- és közműépítésekkel foglalkozó szervezetek termelésében megfigyelt kiugró növekedés, vagyis az állami megrendelések következménye. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a reálkeresetek átlaga 2,2 százalékkal maradt el az előző évitől. A hat hónapban a költségvetési szférában 731 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 848 ezren dolgoztak, vagyis éves összevetésben a foglalkoztatottak száma 4,1 százalékkal csökkent. Délre kiderül, hogy milyen kereslet mellett zárult a 12 hónapos dkj-k aukciója, amelyre az ÁKK negyvenmilliárdos mennyiséggel készült. Itteni idő szerint délelőtt 11-kor látnak napvilágot az eurózóna júliusi külkermérlegének adatai, a Bloomberg által megkérdezett elemzők a többlet növekedését várják. Délután fél háromkor érkeznek az amerikai lakóingatlan- és munkaerőpiaci statisztikák. Augusztusban éves szintre vetítve a megkezdett lakásépítések száma 596 ezerre, az építési engedélyeké 581 ezerre nőhetett, míg a múlt héten 555 ezren jelentkezhettek munkanélküli segélyért.