Kiderül, mennyire sárosak a brókerbotrányok főszereplői

Várhatóan az év végéig lezárja a jegybank a befektetési szolgáltatói piac számos szereplőjénél - a Buda-Cash, a Quaestor, illetve a Hungária értékpapírcégeinél feltárt visszásságok nyomán - indított vizsgálatainak jórészét, és ekkorra fejeződhet be a három, már elmarasztalt brókercég korábbi vezetői személyi felelősségének megállapítására vonatkozó eljárás is - nyilatkozta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti alelnöke az MTI-nek.
MTI, 2015. október 27. kedd, 07:45
Fotó: Napi.hu

Mint mondta, minden ügyet megnyugtatóan - ha szükséges, akár erős intézkedést is alkalmazva - le kell zárni a tőkepiacon, még akkor is, ha azok súlyukat tekintve esetleg jelentéktelen szereplőkhöz kötődnek. Ezt kívánja a fogyasztók biztonsága és a pénzügyi stabilitás - hangsúlyozta az alelnök. Hozzátette: a "szálak elvarrása" a jegybank részéről nem pusztán azt jelenti, hogy az MNB kizárólag azokkal szemben intézkedik határozottan, akik - úgymond - "ellopták az emberek pénzét". Azok is kompromisszum nélküli, kemény felügyeleti intézkedésre számíthatnak, akik nem az elvárt gondosságot tanúsítva, felelőtlenül kezelik azt.

Windisch László nem zárta ki annak lehetőségét, hogy akár engedély visszavonásra is sor kerülhet a vizsgálatok zárásaként, de rámutatott, további, olyan súlyú visszaélést, amely az ügyfelek pénzének, vagy értékpapírjainak eltulajdonítását eredményezné, nem találtak a vizsgálatok során. A befektetési szolgáltatói piac szereplőinek munkáját szigorú jogszabályi keretrendszer határozza meg, kezdve az adott ügyfél - tőkepiaci ismereteinek megfelelő - tájékoztatásától egészen valamennyi belső folyamat szabályozásáig. Az MNB ezek betartását minden körülmények között kikényszeríti - hangsúlyozta az alelnök.

Windisch László rámutatott: azért kell mindenképp elvégezni a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária brókercégei volt vezetőinek személyes felelősségére vonatkozó vizsgálatokat is, hogy - a minden bizonnyal elmarasztalással záruló határozatok nyomán - a jó üzleti hírnév hiánya miatt el lehessen a jövőben utasítani igényüket, ha bármikor még vezető tisztségviselőként szeretnének elhelyezkedni a pénzügyi piacokon Magyarországon.

A tőkepiaci szektorral szembeni átmeneti bizalomvesztés már a múlté - a problémás ügyek feltárásának és az átlátható jegybanki kommunikációnak is köszönhetően - hangsúlyozta az MNB alelnöke. Ezt mutatja, hogy az év elejéhez képest a kezelt értékpapírok állománya és az ügyfelek száma is nőni tudott.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a szigorodó elvárások miatt összeolvadások is kezdődhetnek a befektetési vállalkozások piacán. A konszolidáció - melyet a felügyeleti intézkedések is erősíthetnek - ugyanakkor segítheti is a megbízható és jogkövető befektetési vállalkozások megerősödését, mivel a szabályokat lazán vevő és így ügyfeleik pénzét felelőtlenül kockáztató vállalkozások az egészséges piacról vonnak el forrást- összegezte a jegybanki vezető.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mettor, 2015.10.27 11:30

"a problémás ügyek feltárásának és az átlátható jegybanki kommunikációnak is köszönhetően" HÁT EZ AZ EMBER NAGYON VICCES!TALÁN ERRE GONDOLHATOTT? KÉRDÉS:
"Tisztelt Címzett!
Önök tudják hol vannak az ügyfélszámlán tartott pénzek?"

VÁLASZ:
"Tisztelt Buda-Cash Károsult.

Ahogy már írtuk Önnek, sajnos jelenleg nem adhatunk bővebb információt erről.

Tisztelettel:
Buda-Cash Brókerház Zrt. ?f.a.?
1118 Budapest Ménesi út 22.
(1) 235-1500; (1) 484-7700; (1) 484-7735; (30) 344-0151

Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.
1055 Budapest Bajcsy Zsilinszky út 78., 1. emelet
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RonaGyuri, 2015.10.27 08:01

Főszereplőké? Ne már azoknak a neveit még gondolatban sem merítek feltenni! =))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html