Kiderült: az állam nyerészkedett a háztartásokon

A 2013-2014-es, összesen 25 százalékos rezsicsökkentéssel az Orbán-kabinet nem hogy csak lekövette a piaci változásokat, de még nyerészkedett is a rezsiharcon - derül ki az MSZP által kiperelt anyagokból, amelyeket a Népszava idézett.
Domokos László, 2018. február 14. szerda, 14:50
Fotó: Pexels

A rezsicsökkentés éveiben, 2013-2014 során a "luxusprofit" letörése helyett az Orbán-kabinet egyszerűen lekövette a lakossági gázdíj beszerzési árának piaci zuhanását - számítható ki az MSZP által a gáznagykereskedőtől kiperelt anyagokból.

Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető még 2015-ben kikérte a Magyar Földgáz-kereskedő (MFGK) Zrt.-től a vonatkozó adatokat, amit az állami cég csak most adott ki. Ezek szerint az Orbán-kabinet a 2013-as januári és novemberi tíz-tíz, majd a 2014 áprilisi 6,5 százalékos lakossági gázárcsökkentéssel csupán lekövette a hazai gáznagykereskedő által fizetett számla esését, vagyis a piaci változásokat - írta a napilap.

A kiperelt iratok tanúsága szerint az MFGK a Gazpromtól - pontosabban a Panrusgáz Zrt. nevű közös importvállalattól - 2013-2014-ben egyaránt körülbelül 5 milliárd köbméter gázt vásárolt. Ebből az oroszok 1,9 milliárd köbmétert számláztak az - olcsóbb - tőzsdei ár alapján, illetve 1,4 milliárd származott nyugat felől. 2014-ben 2,2 milliárd köbméter érkezett tőzsdei áron, illetve kétmilliárd nyugat felől.

Ez alapján a lakossági gáz nagykerbeszerzési ára - egyharmadnyi hazai kitermeléssel és kétharmadnyi behozatallal számolva - 2013-ban 65,4, 2104-ben pedig 57,4 forintra jön ki. Az energiahivatal évkönyve szerint ugyanezen években nagykereskedelmi gázmolekulaárként átlagosan 68,4, illetve 61,8 forintot "ismertek el".

A napilap korábbi számításai szerint az Orbán-kabinet a 2014 óta bekövetkezett világpiaci árzuhanás figyelmen kívül hagyásával már jóval több pénzt vett ki a lakosság zsebéből, mint amennyit a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kabinetek. Tóth Bertalan korábbi kutatásai szerint így csak 2016-ban 50 milliárd forint "luxusprofit" halmozódott fel az állami gáznagykereskedőnél. Az összeg más szakértők szerint 2015-ben a százmilliárdot közelíthette.

A cikk nyomán nyilatkozatháború kezdődött. Az MSZP szerint szerint a Fidesz nyerészkedett a rezsicsökkentéssel, 2013 és 2017 között a becslések szerint összesen hetvenezer forintot vettek ki a magyar családok zsebéből azzal, hogy az indokoltnál magasabban határozták meg a gáz árát.

Erre a Fidesz-frakció azzal reagált, hogy Európában a magyar családok jutnak a harmadik legalacsonyabb átlagáron a gázhoz. A rezsicsökkentéssel a gáz ára átlagosan 25 százalékkal csökkent, és a rezsicsökkentés eredményét ötödik éve megvédjük - közölte a kormánypárt.

Fotó forrása: Pexels

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Borisz1106, 2018.02.15 11:02

A gáz ára Magyarországon 2017. félévkor a 3. legolcsóbb volt az EU-ban. Pontosan ugyanott álltunk a rangsorban, mint a rezsicsökkentés után. De a nominális ár mellett sokkal fontosabb a vásárlóerő paritáson (PPS) számított érték. Ebben a 4. legolcsóbbak voltunk 2017. januárjában. Szóval itt aztán semmi érdemleges nem történt, vagy ha történt akkor a világpiaci ár csökkenését valamennyi országban "benyelték" a szolgáltatók!

A gáz ára helyett sokkal inkább a villamos áram árával érdemesebb foglalkozni! Bár nominálisan itt is előkelő helyen álltunk/állunk, PPS alapon már csak a középmezőnyben vagyunk.

http://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/8489679/8-29112017-AP-EN.pdf/600c794f-c0d8-4b33-b6d9-69e0489409b7

http://www.korkep.sk/cikkek/gazdasag/2017/02/08/magyarorszagon-az-egyik-legalacsonyabbak-az-energiaarak-europaban
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2018.02.15 10:05

@V0LE: egykor volt a hülye fokozása, ami a rendőrrel ért véget.
mára ezt át kell írni.
hülye, hülyébb, leghülyébb,postás, vasutas,rendőr,fideszbirka :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2018.02.15 04:57

Most vegre hivatalosan is feny derult arra, amire evek ota mar tobben, tobbszor felhivtuk a figyelmet. De a sok fideszbirkanak nem szamitanak a tenyek, rezsicsokkentes van oszt jonapot :DD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.02.14 23:20

Orsós egy okos, ravasz bűnöző és keresztapa. Vele szemben pedig sajnos csak totálhülye bohócok állnak belföldön és külföldön is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2018.02.14 21:14

Szép még azért is perelni kell hogy megtudják azt ami nyilvánvaló. Nem lenne mutyi nem lenne titok sem :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html